Schiff András ismét egy gyönyörű Schubert albummal ajándékozta meg hallgatóit, amely Franz Brodmann 1820 körüli fortepianoján került felvételre.
Egy olyan hangszerről van szó, amelynek már a története is egészen különleges: az Osztrák Császárság utolsó uralkodója, IV. Károly, amikor száműzetésbe kényszerült, 1919-ben Svájcba vitette a hangszert. 1965-ben Martin Scholz újíttatta fel Baselben és hosszú ideig Jörg Ewald Dahler birtokában volt. Majd 2010-ben Schiff András vásárolta meg és a bonni Beethoven-Háznak kölcsönözte, amelynek tiszteletbeli tagja.
A hangszer karaktere egyedülálló, a dió borítás alatti mechanika jelentősen eltér a modern zongoráétól. A hat oktávnyi billentyűzet (kontra-F – f4) hanghatását négy pedál modifikálhatja (balról jobbra: tompító, bassoon [fagott], moderátor és zengető), míg a modern zongorán csak a tompító és a zengető pedál található, és a tompítás jóval kevesebb különbséget produkál, mint a fortepianon. Utóbbi tompítója nemcsak halk, de vékonyabb hangot eredményez, ami a hárfa hangjára emlékeztet. A basson-stop a basszus regiszter húrjaira egy pergamennel és selyemmel bevont, félkörben kivágott fatompítót ereszt, amely a fagotthoz hasonló hangot produkál. A moderátor a kalapácsok és a húrok közé vezérelt szövettel halkítja el a hangzást, amely nélkül Schubert muzsikája eredeti hangzásában reprodukálhatatlan. A zengető pedig inkább a hangszer felső regisztereihez szükséges, amelynek húrjai a modern zongoráknál jóval vékonyabbak és ezért rövidebb idő alatt csengenek le.
Ennek a fortepianonak a hangzása nem egységes, a basszus, a közép és a magas regiszterek eltérő korú faanyagból épültek, ezért a hangszer összhatása is jelentősen különbözik egy modern zongoráétól. Schiff András pedig mesterien kihasználja az ebben rejlő lehetőségeket, és egy olyan hangzásvilágban teremti újra Schubert szonátáit és egyéb kompozícióit, amely egyedülálló a zeneszerző modern értelmezéseinek sorában.
A programválasztás egészen jól formált, az állandóan ötletekben megújuló muzsika minden erőfeszítés nélkül, töretlenül vonzza a figyelmet. Az intim hangzás és a mester szűnni nem akaró dinamikája a lágy keménység illúziójának hangjain táncolnak a G-dúr szonáta (op. 78) Andante lépéseit kísérve, vagy éppen a „Négy Bizonytalanság” (Vier Impromptus) Allegro moderato, f-moll darabjába csempésznek határozottságot, amelynek bal kéz játéka időnként az ügető lovak ritmusában előrehaladó utazás képével kelti fel a hallgatóban az elvágyódást.
(Németh Attila, ekultura.hu)
A művek:
CD1
Ungarische Melodie in h-moll, D. 817
01. Ungarische Melodie in h-moll (3:32)
Sonate in G-Dur, Op.78, D. 894
02. Molto moderato e cantabile (15:51)
03. Andante (7:11)
04. Menuett. Allegro moderato – Trio (4:16)
05. Allegretto (9:02)
Moments musicaux, Op.94, D. 780
06. Moderato in C-Dur (5:32)
07. Andantino in As-Dur (5:37)
08. Allegro moderato in f-moll (1:59)
09. Moderato in cis-moll (5:05)
10. Allegro vivace in f-moll (2:16)
11. Allegretto in As-Dur (6:49)
CD2
Allegretto in c-moll, D. 915
12. Allegretto in c-moll, D. 915 (4:56)
Vier Impromptus, Op.142, D. 935
13. Allegro moderato in f-moll (10:43)
14. Allegretto in As-Dur (5:59)
15. Andante in B-Dur (11:06)
16. Allegro scherzando in f-moll (6:39)
Sonate in B-Dur, D. 960
17. Molto moderato (18:34)
18. Andante sostenuto (7:49)
19. Scherzo. Allegro vivace con delicatezza – Trio (3:59)
20. Allegro ma non troppo – Presto (8:42)
https://tinyurl.com/y396s689
Visits: 19
Publication author
