Gaiteiros de Lisboa – Bestiário (2019) Uguru Records

Gaiteiros de Lisboa

Gaiteiros de Lisboa (Lisszaboni dudások) abban az értelemben különlegesek, hogy kevés európai világzenei együttes van, akik a középkorig nyúlnak vissza ihletért.

Ez még csak a hatodik lemezük, ami az 1991-es alapítás dátumát figyelembe véve nem tűnik soknak, kivált, ha hozzáteszem, hogy az utoljára 2012-ben jártak stúdióban. Ez viszont számomra ígéretes felvezetés, mert ennyi idő bőven elegendő az új számok alapos kidolgozására, koncerteken való kipróbálásukra, hogy amikor végül a stúdióba vonulnak, akkor már a tökéleteshez közelítő verzió kerüljön a lemezre.

…és így is lett.

Tudom, manapság már nem érdemes kiemelni a hangzás kiválóságát, mert az alapelvárás. Viszont az a dinamika, ahogyan a „Roncos Do Diabo” című számban megszólalnak a dobok, az valami bámulatos. Egyébként is kedvencem ez a szám, a menetelős ritmusa, a Carmina Buránát idéző ének, és a templomi kórusokra hajazó betétek miatt. A hatást csak felerősíti a videó, amihez rengeteg középkori képanyagot használtak fel. Modernizált hagyományőrzés – röviden így írható le a zene.

Komolyan mondom, már megint rácsodálkoztam arra a varázslatra, ahogyan a hagyományos muzsikát és hangszereket, a polifóniát, úgy teszik modernné, kortárs valamivé, hogy hallgatás közben nem csak a középkor hangulatát élem át, hanem egyfajta időtlenséget is. Amíg az emberek ragaszkodnak az élő zenéhez, addig a Gaiteiros de Lisboa mindig talál majd magának közönséget – ebben teljesen biztos vagyok. (Galgóczi Tamás, ekultura.hu)

A lemezen elhangzó számok listája:

  • Baleeiros De New Bedford (Zeca Medeiros)
  • Roncos Do Diabo
  • Canto Do Coração
  • Brites De Almeida
  • Besta Quadrada (Pedro Oliveira)
  • Chamateia (Filipa Pais, João Afonso)
  • Flecha (Segue-me À Capela)
  • Para Santalices
  • Natividade 3:27
  • Comprei Uma Capa Chilrada (Rui Veloso)
  • Lolita Firewings

A zenészek:
Carlos Guerreiro
Paulo Tato Marinho
Paulo Charneca
Miguel Quitério
Sebastião Antunes
Miguel Veríssimo

https://tinyurl.com/y3uauxk8

0

Visits: 6

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Gaiteiros de Lisboa – Bestiário (2019) Uguru Records

” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tíz + hat =

Password generation