Candy Dulfer – Crazy (2011) Listen 2 Entertainment

Candy Dulfer

2009. júliusában a hölgy fellépett a Veszprémi Ünnepi Játékokon. Akkor írta róla GregJazz: “Candy Dulfert gyakran aposztrofálják a funk, a smooth jazz vagy a nu jazz képviselőjének, holott az 5 évesen dobolni kezdő, majd egy évre rá már szaxofonozó szőkeség mindegyik stílust gyakorlatilag egyszerre műveli, kiegészítve még jó néhány irányzattal.
A kezdetben szopránon tanuló amsterdami kislány „nem esett messze” a tenoros apukától, s végül – mintegy arany középutat választva – az altnál kötött ki. 12 évesen már fellépett a North Sea Jazz fesztiválon egy nagyzenekar tagjaként, s Funky Stuff nevezetű együttesét immár 14 éves kora óta vezeti, amellyel fellépett már Madonna előzenekaraként is.
Candy 20 esztendősen – épp 20 évvel ezelőtt – szerzett nemzetközi ismertséget a brit Eurythmics zenekar gitárosával, Dave Stewarttal alkotott instrumentális duettjével, a filmzene Lily Was Here-rel. A következő két évtized tíz stúdiólemezt (köztük egy közös album az édesapával, Hans Dulferrel), két koncertalbumot, egy válogatást, valamint számos világturnét tartogatott a csinos művésznőnek, aki legalább egy tízest letagadhatna jelenlegi életkorából.
Minden bizonnyal, további férfi rajongókat szerzett magának dekoratív megjelenésével és ötletes lemezcímei megválasztásával, mint pl. Saxuality, Sax-A-Go-Go, Big Girl, Girls Night Out vagy Funked Up & Chilled Out. A holland hölgy az európai sikerek után sztár lett az USA-ban is. Eddigi pályafutása során olyan prominens személyiségekkel dolgozott együtt, mint Van Morrison, Pink Floyd, Sheila E, Marcus Miller, Maceo Parker és Prince.”

Az albumot Ausztráliában élő barátunk, (aki azóta már hazatért) Gykrantz küldte. Kedves Gyula, köszönjük szépen!

A számok:
01 – Stop All That Noise
02 – Crazy
03 – Hey Now
04 – Flame
05 – Good Music
06 – Complic8ed Lives
07 – Calling Next Door
08 – Electric Blue
09 – In Or Out
10 – I Do
11 – Rocket, Rocket
12 – No End
13 – Open Up
14 – Please Don’t Stop
15 – Too Close

Moon Baker – Vocals
Printz Board – Vocals
Candy Dulfer – Alto Saxophone, Vocals
Chance Howard – Vocals
Mario “Tex” James – Vocals
Tim Izo Orindgreff – Clarinet (Bass), Flute
George Pajon – Guitar
Caleb Speir – Bass (Electric)
Jan Van Duikeren – Trumpet

https://tinyurl.com/y4qz9wa2

0

Visits: 2

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × három =

Password generation