Koncz Zsuzsa – Így volt szép [2CD] (2019) Magneoton

Egy előadóművész számára azok a dalok a legkedvesebbek, melyeket a közönség újra meg újra örömmel hallgat. Ezek a dalok azok, melyeket minden Koncz Zsuzsa-koncerten „kötelező” elénekelni, mert ismét hallani akarjuk őket! Koncz Zsuzsa Így volt szép címmel ezeket a számára és számunkra is legkedvesebb dalokat válogatta össze énekesi pályájának kezdetétől napjainkig.

A válogatásalbumon az első, 1966-ban megjelent, Rohan az idő című kislemeztől – mely az énekesnő pályájának kezdetén hatalmas sikert aratott –, egészen a 2016-ban készült album, a Vadvilág egyik legfigyelemreméltóbb daláig, a Sírva vigad a magyar című felvételig 40 dal kapott helyet.

Többek között szerepel rajta egy eddig nyilvánosságra nem hozott felvétel a hetvenes évekből: Weöres Sándor Majomország című verse Bródy János zenéjével.

Koncz Zsuzsa énekesi pályájához nagyban hozzájárult, hogy a legkiválóbb magyar zenészek-zeneszerzők írtak és írnak ma is számára dalokat, melyek közül a Művésznő mindig a világ dolgaira érzékeny gonddal válogat. Lemezei, előadásai így maradnak mindig lendületesek és aktuálisak.

Tracklist:

CD1:

01 – Rohan az idő
02 – Keresem a szót
03 – Miszter Alkohol
04 – Színes ceruzák
05 – Valaki kell, hogy szeressen
06 – Én nem tudtam azt, kérem
07 – Várj, míg sötét lesz
08 – Valahol egy lány
09 – Micimackó
10 – Ne sírj, kedvesem
11 – Egy év elmúlt (feat. Szörényi Levente)
12 – Egy lány sétál a domboldalon
13 – Jelbeszéd
14 – Ha én rózsa volnék
15 – Kertész leszek
16 – A város
17 – Majomország
18 – Adjon az Isten
19 – Ne vágj ki minden fát
20 – Előszó (résztetek)
21 – 1964
22 – Mama, kérlek

CD2:

01 – Őszinte bohóc
02 – A város fölött
03 – Légy óvatos
04 – A Kárpáthyék lánya
05 – Ha fordul a világ
06 – Szabadság, szerelem (feat. Sass Sylvia)
07 – Százéves pályaudvar
08 – Békét és reménységet
09 – Jöjj, kedvesem (feat. Cseh Tamás)
10 – Ég és föld között
11 – Csodálatos világ (feat. Bódi László Cipő)
12 – Miért hagytuk, hogy így legyen
13 – Ki nevet a végén
14 – Nekem az ég
15 – A szeretet és a dal
16 – Így volt szép
17 – Tündérország
18 – Sírva vigad a magyar

Köszönet thoms01-nek (Naftamusic), a lemezért és az eredeti feltöltésért!

https://tinyurl.com/y4p2r7lf

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

 

0

Visits: 26

Publication author

offline 6 nap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × kettő =

Password generation