Borlai Gergő – M.M.M. (2010) Borlai Gergő

Borlai Gergő

Borlai Gergő 1978. május 27-én született Budapesten. Édesanyja Borlai Kinga a Magyar Rádió egyik vezető hangmestere, édesapja Lakatos Gábor, aki az ország egyik legjobb hangmérnöke.
Gergő három éves korában kezdett el dobolni apja hobbizenekarának dobján Joe Morello és Harvey Mason hatására, akiket Dave Brubeck és Herbie Hancock lemezein hallott. Apjának köszönhetően szinte születésétől fogva jazz és jazzrock lemezeket hallgatott, így nagyon korán elkezdte tanulmányozni ezeket a zenéket. 1984-ben Nesztor Iván úgy vette fel a Postás Zeneiskolába, hogy Dave Brubeck Take Five-ját dobolta…

Nagyon sokat tanult Presser Gábortól, Babos Gyulától és Tátrai Tibortól. A velük való együttjáték mutatta meg, hogyan kell kezelni a zenét, hogyan kell hagyni, hogy a zene kezeljen, hogyan közelítse meg NE a hangszeres oldaláról és miként kell vezetni egy zenekart. Rengeteget tanulmányozza a mai napig John McLaughlin, Allan Holdsworth a Weather Report és Frank Zappa zenéjét, mindennemű zenei példaképe pedig Jaco Pastorius.

Az M.M.M. Borlai Gergő dobos harmadik nagylemeze, amely 2010. február 21. jelent meg egy lemezbemutató koncerttel együtt az A38 nevű állóhajón.

2008 decemberében Norbert Saemann, a Meinl dobcég munkatársa, meghívta Borlai Gergőt a Frankfurt Musikmess-re, hogy bemutassa a cég dobfelszereléseit. Erre az alkalomra Borlai írt pár számot, amire rádobolhatott, s végül egy albumnyi anyag gyűlt össze. 2009. augusztus 5-én Borlai bejelentette a fórumán, hogy másnap feljátssza új lemezének a dobtémáit.
Pár nappal a bejelentés után kiderült, hogy augusztus 7. a Pannónia stúdióban játszotta fel a dobtémákat az akryl dobjával, a többi hangszer pedig „a világhálónak köszönhetően került feljátszásra”, két ember kivételével: Kaltenecker Zsolt és Lukács Péter. Az albumot Scott Kinsey keverte, illetve játszott fel egy billentyűszólamot, s Borlai szerint az utóbbi évek legnagyobb inspirációjaként hatott rá. A keverést Kinsey saját házi-stúdiójában végezte el, a lemez anyagát pedig merevlemezen adta oda, illetve kapta vissza Borlai.
Az album végül 2010. február 21-én jelent meg a lemezbemutató koncerten, amely az A38 nevű állóhajón került megrendezésre, ahol a belépők ingyen megkapták a lemezt.

A számok:
01. European Tatra
02. Week
03. Alien vs Waltz
04. Best of Dance for Allan
05. Dr. Kinsey
06. Matthew Garrison
07. Peta what guage strings you use
08. Barbarian vs Barbie
09. PC 1 Willis

Közreműködik: Borlai Gergő – dobok; Scott Kinsey – producer; Lukács Péter, Tátrai Tibor, Sipeki Zoltán – gitár; Matthew Garrison, Gary Willis, Barabás Tamás, Giret Gábor, Papesch Péter – basszusgitár; Scott Kinsey, Kaltenecker Zsolt, Oláh Tzumo Árpád – billentyűs hangszerek

https://tinyurl.com/uhb7j2w

0

Visits: 14

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Borlai Gergő – M.M.M. (2010) Borlai Gergő” bejegyzéshez 7 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

1 × 2 =

Password generation