Adriano Celentano – Per Sempre [3 CD] (2012) Golden Stars Records

Adriano Celentano

Nyilván, az énekes-színész-rendező-humorista előadót talán csak a legfiatalabb korosztálynak kell bemutatni, mindenki másnak ismerősen cseng Adriano Celentano (1938) neve.
Adriano Celentano Milánóban született, és erőteljes hatást gyakorolt rá Elvis Presley és az 1950-es évek rock and roll forradalma.
1961-ben világsikert hozott számára a 24 mila baci (Huszonnégyezer csók) című dal, mely hazánkban is közismertté tette.
Olaszországban azóta is megőrizte népszerűségét, lemezei milliós példányszámban keltek el, és számtalan televíziós show műsorban és filmben lépett fel. Az utóbbi tekintetében, jellegzetes járásával és mimikájával tanúbizonyságot tett komikusi vénájáról is. Filmjei kereskedelmileg többnyire sikeresek voltak, főleg a 70-es és részben a 80-as években. Ő volt az alacsony költségvetésű olasz filmek királya.
43 albuma jelent meg: 30 stúdióalbum, 4 koncertalbum és 9 válogatás. Egyik leghíresebb dala, az Azzurro Paolo Conte szövegével 1968-ban jelent meg, és azóta számtalan feldolgozása született.
Lemezeiből több mint 70 millió példányt adtak el.
E sikeres dalaiból készült háromkorongos válogatást Viennale küldte nekünk.
Kedves Viennale, köszönjük!

CD 1
1. 24 Mila Baci
2. Ciao Ti Dirò
3. Personalità
4. Il Mondo Gira
5. Nikita Rock
6. Piccola
7. Non Essere Timida
8. Blue Jeans Rock
9. Aulì Ulè
10. Teddy Girl
11. Basta
12. I Ragazzi Del Juke Box
13. Rock Matto
14. Ritorna Lo Shimmy (Con Anita Traversi)
15. I Love You Baby
16. Nessuno Crederà

CD 2
1. Il Tuo Bacio E Come Un Rock
2. Nata Per Me
3. Tutti Frutti
4. Un’ora Con Te
5. Impazzivo Per Te
6. Non Esiste L’amore
7. Furore
8. Desidero Te
9. Giarrettiera Rossa
10. Serafino Campanaro
11. Che Dritta!
12. Blueberry Hill
13. Gilly (Con Anita Traversi)
14. La Gatta Che Scotta
15. Hoola Hop Rock
16. Rip It Up

CD 3
1. Buonasera Signorina
2. Il Ribelle
3. Così No
4. La Febbre Dell’hoola Hop
5. Pronto Pronto
6. A Cosa Serve Soffrire
7. Jailhouse Rock
8. Hei Stella
9. Movimento Di Rock
10. The Stroll
11. Coccolona (Con Anita Traversi)
12. Idaho
13. Pitagora
14. Man Smart (Woman Smarter)
15. Tell Me That You Love Me
16. Happy Days Are Here Again

https://zenekucko.com/07706-07708

0

Visits: 10

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

nyolc + négy =

Password generation