Dés László – Mi vagyunk a Grund! {Aréna koncert 2018. december 29.} (2019) Tom-Tom Records

Dés László 2018. december 29-én a Budapest Sportaréna színpadán csodálatos hangulatú koncertet adott. A nagyszabású koncerten az elmaradhatatlan slágerek mellett bemutatásra került az Éjféli járat című album, mely Dés László első olyan dallemeze, melyet önmagának, mint énekes előadónak írt, valamint zeneszerzői munkásságából ez alkalommal a színpadi darabok kerültek előtérbe.

Az est folyamán  felidézték a Valahol Európábant, a Dzsungel könyvét, A Pál utcai fiúkat és természetesen a legfrissebb színpadi művet, a Vágy villamosa balettet is!

A darabok felidézésében minden esetben a futó színházi produkció résztvevői voltak Dés László segítségére, a Valahol Európában gyerekkórusát a Pesti Magyar Színház gyerekkórusának előadásában hallhattuk, míg Hosszú szerepében Medveczky Balázst láthattuk, aki a Szegedi Nemzeti Színház társulatában alakítja a szerepet. A Dzsungel könyve táncosai a Pesti Színház táncosai, míg A Pál utcai fiúk szereplői a Vígszínház színészei voltak. Az Operaház táncművészei, Balaban Cristina és Majoros Balázs a Vágy villamosa-t idézték meg Winand Gábor énekes segítségével.

Tracklist:

01 – Hóesés (Impromptu)
02 – Hóesés
03 – Minden más
04 – Szentiment
05 – Van még idő
06 – Hosszú menet
07 – A szél sodorta el
08 – Szép mesék, rossz mesék
09 – Végtelen út
10 – Vándorlás dal
11 – A zene
12 – Zuhanni veled
13 – Botladozva
14 – Nagy utazás
15 – Dzsungel fantázia három ütősre
16 – Csak egy út van
17 – A vágy villamosa (Szerelmi pas de deux)
18 – Add át
19 – Éljen a grund!
20 – Olyan szépek voltunk
21 – Az éjféli járat
22 – Túlélem
23 – Mi vagyunk a Grund!

https://zenekucko.com/desmivag

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 18

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × egy =

Password generation