Plastic Septet – Horror Vacui (2007) BMC Records

A Plastic Septet születési éve 2006-ra tehető, arcélük azonban nem merevedett meg; máig nem szűntek meg útkeresőnek lenni. Az határozottan állítható, hogy egyre inkább az avantgárd jazz és a kortárszene határterületeinek felkutatása jellemzi őket. Egyre több a gondosan megírt részekből épített kompozíció, amelyekben jól meghatározott szerepe van az improvizációknak. Amit létrehoznak: ha nem is a swingből vagy a fúzióból jövő, mégis jazzes alapokon nyugvó, a kortárs klasszikus zene harmóniai, néha szerkesztési megoldásait alkalmazó improvizatív zene, ami kisiklik a kézből, mely azt fachokba rendezné.

Az együttes a 2007-es évet egy izgalmas albummal nyitotta. A lemez címe, Horror Vacui már a címében is sok titkot rejt. A horror vacui jelentése: az üres terektől való félelem. (A természetfilozófiai kutatások egyik alapkérdése.)

Ha átfutunk a felálláson, egyből szembetűnik, hogy a jelenlegi formációnál a hangsúly a négy tagú fúvós szekció irányába tolódik el. Ebből következően talán nem is annyira meglepő, hogy az album szerzeményeinek jelentős részét a szopraninó szaxofont fújó Váczi Dániel komponálta.

Brezovcsik Gábor – klasszikus gitár
Váczi Dániel – szopranínó szaxofon
Lukács Gábor – altszaxofon
Nagy Balázs – tenorszaxofon
Ablonczy Keve – basszusklarinét
Nagy Péter – nagybőgő
Mohay András – dob

vendég:
Fábry Boglárka – marimba

Tracklist:

01 – Igor
02 – Camino a
03 – Code 326
04 – Mad I
05 – Mad II
06 – Mad III
07 – Mad IV
08 – Alamo
09 – Camino B
10 – Mostly Harmless
11 – Bill’s Holiday
12 – Camino C
13 – Akron
14 – Camino D
15 – Hochmec
16 – Release

Külön köszönet TT_1-nek a lemezért és az eredeti feltöltésért!

https://zenekucko.com/horvac

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

 

 

0

Views: 6

Publication author

offline 5 nap

larryz

Avatar 56
Comments: 488Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

húsz − 1 =

Password generation