Bruce Springsteen – Working on a Dream (2009) Columbia Records

Bruce Springsteen

Bruce Springsteen a sokat vitatott sztárok egyike, 1949 szeptember 23-án New Jerseyben született munkás szülők gyermekeként. Kevés zsebpénzén általában lemezeket vásárolt, azután otthon együtt énekelt kedvenceivel.
Ekkor határozta el, hogy ő maga is híres rockzenész lesz. Az ifjúra a rhythm and blues legsikeresebb előadói voltak nagy hatással.
Húszévesen New York különböző klubjaiban zenélt, de nem figyeltek fel rá, ezért a 70-es évek legelején Amerika másik felében, Kaliforniában próbált szerencsét. Itt sem időzött sokáig, csakhamar visszatért szülőhazájába, a kertek államába New Jerseybe.
1972-ben New Yorkba ment mert felcsillant a remény: Mike Appell bemutatta a CBS egyik producerének, John Hammandnak, aki tehetségesnek találta a rock&roll srácot és rájött, hogy Bruce Springsteent, mint új Bob Dylan-t el tudja adni.
1973-ban megjelent Springsteen első lemeze, amelyre a szakma és a közönség sem reagált. Következő albumán “The Wild The Innocent And The E Street Shuffle” már kezdett kialakulni egyéni hangvétele. Számaiban a városi élet idegőrlő rohanását jelenítette meg. Mint a lemez címe is utalt rá, ekkor már az E Street Band-del zenélt közösen, és jól sikerült koncerteket adtak, de az igazi áttörés még mindig váratott magára.
Egyöntetű elismerését a harmadik album megjelenése hozta. A Born To Run Amerika-szerte ünnepelt sztárt csinált belőle, de egy ideig nem folytathatta a zenélést mivel összeveszett Mike Appell-el, aki jogi problémák miatt három évre letiltatta.
Springsteen ezt a kényszerpihenőt egy új nagyszerű mű alkotására használta fel. A “Sötétség a város szélén” című lemez 1978-as megjelenése szenzáció volt. Megerősítette Springsteent a szupersztár pozíciójában. Ekkor szervezte át kísérőzenekarát amelyhez újabb hangszereket (zenészeket) szerződtetett: Clarence Clemons szaxophon, Steve Van Zandt gitár, Danny Federici orgona, Roy Bittan zongora, Gary Tallent basszusgitár, és Max Weinberg dob. Az 1980-as dupla lemeze és a következő korong az előző albumokhoz hasonló nagyszerű élményt nyújtott de a közönségsiker már nem volt akkora.
A new wave és a punk megjelenése háttérbe szorította a hagyományosabb stílust követő előadókat. De eljött az 1984-es esztendő amikor megjelent a Born In The USA című lemeze, amely ismét az érdeklődés élvonalába repítette az előadót. A lemez érdekessége, hogy a címadó szám lett Ronald Reagan elnökválasztási kampányának kísérőzenéje.
Az album nemcsak az elnöknek tetszett, de az egész világon keresett korong lett. A kritika szerint ez a legjobb albuma, hiszen minden egyes száma felkerült a toplistákra. Ezt követően Springsteen hatalmas, két éven át tartó koncertturnéra indult, óriási sikert aratva mindenütt ahol fellépett.
Részben ezeknek a koncerteknek az anyagát adták ki 1986-ban, egy öt lemezből álló gyűjtemény formájában. 87-ben jelent meg a Tunnel Of Love című korong amely válásának és újbóli nősülésének (második felesége Patti Scialfa aki az E Street Band tagja lett) élményanyagát dolgozza fel. Ezt követően ismét koncertkörút következett, amelynek egyik állomás Berlin, ahol 160.000 ember előtt játszott több mint három és fél órán át.
Mint a Human Rights Now mozgalom támogatója sok más sztárral együtt 1988 szeptember 6-án Magyarországon is fellépett.
A rock&roll Robin Hoodja 1988-ban két lemezt adott ki majd 1992-ig nem lehetett róla hallani, amikor ismét két koronggal jelentkezett: Human Touch és Lucky Town. A két lemez megjelenését ismételten egy hosszabb turné követte, majd elkészítette a Philadelphia című film betétdalát: Streets Of Philadelphia.
A dal nemcsak a sikerlisták élvonalát járta meg, de 1994-ben elnyerte a legjobb betétdalnak járó Oscart is. 1995 novemberében jelent meg a The Ghost Of Tom Joad című albuma amely zeneileg sok újdonságot tartalmaz, különösen a hangzásvilág tekintetében.
Végül 98-ban kiadta a Tracks című korongot amely nem új hanem addig meg nem jelent dalait tartalmazza. 1999-ben jelentkezett a Before The Fame című lemezzel, amely a megszokott Springsteeni zenét tartalmazza. Springsteen a 2000-es években sem tétlenkedett kiadta a The Rising, majd a Devils & Dust című korongokat, miközben továbbra is felejthetetelen élményt nyújtott koncertjei közönségének.
A 2007-es Magic, illetve a 2009-es Working On A Dream egyaránt a Bilboard toplista első helyén landolt. Mindeközben 2007 folyamán három Grammy díjat is bezsebelt. Úgy tűnik bármihez nyúl, az sikerre van ítélve.” (Literatura.hu)

A lemez, melyt Pisssta küldött nekünk, napra pontosan hét éve került a kuckóba.

A számok:
1. “Outlaw Pete” 8:00
2. “My Lucky Day” 4:01
3. “Working on a Dream” 3:30
4. “Queen of the Supermarket” 4:40
5. “What Love Can Do” 2:57
6. “This Life” 4:30
7. “Good Eye” 3:01
8. “Tomorrow Never Knows” 2:14
9. “Life Itself” 4:00
10. “Kingdom of Days” 4:02
11. “Surprise, Surprise” 3:24
12. “The Last Carnival” 3:11
13. “The Wrestler” (Bonus track) 3:50

https://zenekucko.com/04101

0

Visits: 7

Publication author

offline 4 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Bruce Springsteen – Working on a Dream (2009) Columbia Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkettő − 9 =

Password generation