Ghymes – Smaragdváros (2000) EMI Records

Ghymes

“Valahogy mindenki azt kérdezi a szlovákiai Nyitrán alakult Ghymes zenekartól, hogy szerintük mi a world music. A kérdésben benne rejlik az az evidencia, hogy az ő zenéjük az. Vagyis egyfajta popzene, ami nemcsak a népzene elemeiből építkezik, de annak tartalmából, hangulatából, s közösségi nyelv mivoltából is megpróbál átmenteni, amit lehet.

Az igazán nagy feladat olyan szöveget és zenét írni, ami egyszerre jelenkori, saját, és ugyanakkor hű a hagyományokhoz. És a Ghymes, azaz Szarka Tamás (ének, hegedű, koboz, gitár), Szarka Gyula (ének, bőgő, lant, gitár), Pukkai Attila (cimbalom, nagydob), Buják Krisztián (duda, klarinét, furulya, szaxofon, dob) és Buják Andor (kontra, töröksíp, szaxofon, klarinét, furulya, bőgő) egyedülálló abban a formában, hangzásban és abban a kiérleltségben, ahogy ezt teszi.

Albumuknak, a 2000 végén megjelent Smaragdvárosnak az eddigiekhez képest új feszültségforrása is van: a szövegek témája. A címadó szám egy minden ízében amerikai mesét-mítoszt-filmet idéz, a klasszikus Ózt. Kultúrák (harmadik típusú) találkozása.

Hogy illenek Ózhoz meg Dorkához a helyenként balkáni jellegű zenei alapok, a nagyon jellegzetes, nagyon egyéni, de mélyen a kelet-európai hagyományokban gyökerező, kicsit torokhangú, kicsit nazális énektechnika? A szintetizátor puha hangzásai valamelyest oldják ezt a feszültséget. Érződik a hangszerelésen, milyen szép, kemény munkával csiszolták simára, mintha a smaragdnál keményebb anyagból volna.

Talán nem véletlen, hogy 16 éves működésük során ez az első olyan lemezük, ami egy nagy kiadónál jelenik meg (korábban már volt nekik hat). Imponáló a Ghymes-zene sokfélesége, a tempók, ritmusok, hangulatok széles skálája, a “kemény” népzenétől a klasszikus zenéig, a virágénekig s a rock dinamizmusáig. Mondhatnánk azt is, hogy ez következik abból, hogy az alapítók zenei múltja mindezeket felölelte.

De annak ellenére, hogy a fenti elemek közül hol egyik, hol másik kerül előtérbe, a zenei világ egysége végig töretlen marad. Ez a zenekar folyamatos, szerves fejlődésének következménye. Ez az új anyag pedig a fejlődés logikusan következő lépcsője, amelyben valamilyen formában minden korábbi állomás is megjelenik.

Megszólal például a kezdetek autentikus népzenéje, persze a mostani eszközökkel gazdagítva (Jézuska kiscsizmája, Száztalléros). Már ebben a hagyományos hangzásban is fel kellett figyelni az énekes-kobzos-hegedűs magával ragadó játékára és énekére, valamint az eleven feldolgozásokra.

Később a cimbalom szerepe felerősödött, s megjelent a dob, a szaxofon, históriás énekek és virágénekszerű balladák lantkísérettel, remek vendégénekesnőkkel (aktuális példa: Duna partján – Kis Bernadett vendégszereplésével). Saját zenét írni főleg versek megzenésítéséhez kezdtek, ezekben már sok eredeti megoldást találhattunk (itt: Vetkőzős dal – John Donne verse Faludy György fordításában).” (rockdiszkont.hu)

1. A pénz szaga – kelet-nyugati átjáró / The smell of money – East-West Passage
(Szarka Tamás – Szarka Tamás) (4’26”)
2. Smaragdváros / Emerald City
(Szarka Tamás – Szarka Tamás) (6’14”)
3. Pirula / The Pill
(Szarka Tamás – Szarka Tamás) (5’37”)
4. Szárnyaskezű szeretők / Lovers with Winged Hands
(Szarka Tamás – Szarka Tamás) (4’19”)
5. Jézuska kiscsizmája / Little Jesus’s Boots
(Szarka Tamás – Szarka Tamás) (4’48”)
6. Tüzet viszek / I am Bringing the Fire
(Szarka Gyula – Szarka Tamás) (5’43”)
7. Száztalléros / A Hundred Farthings
(GHYMES) (4’13”)
8. Vetkőzős dal / Undressing Song
(Szarka Gyula – John Donne/Faludy Gy. fordítása) (5’33”)
9. Északi szél / The North Wind
(Szarka Tamás – Szarka Tamás) (4’53”)
10. Duna partján / On the Banks of Danube
(Szarka Gyula – Szarka Tamás) (5’03”)
11. Kétszaxis / Two Saxes
(Szarka Tamás) (6’00”)

Szarka Tamás – ének, hegedű, koboz, gitár, bőgő, nagydob, kórus
Szarka Gyula – ének, bőgő, lant, gitár, tökcitera, kórus
Buják Andor – brácsa, töröksíp, alt és szoprán szaxofon, doromb, kórus
Buják Krisztián – duda, furulyák, alt szaxofon, tarabuka, rototom, nagydob, djembe, kórus
Pukkai Attila – cimbalom

Közreműködött:
Farnbauer Péter – szintetizátor (2, 3, 5, 7-9)
Kiss Bernadett – ének, vokál (1, 10)
Lau János – ütősök, dobok (1, 7, 9, 11)
Pajzs Miklós – dorombének / khömi (6)
Skuta Miklós – szintetizátor (1, 4, 6, 10, 11)
Nagy Judit – vokál (3)
Tóth Gabriella – vokál (3)
Tóth Ildikó – vokál (3)
Jana Brezová – cselló (1, 3)
Radomir Cikatricis – hegedű (1, 3)
Miriam Krajčiová – hegedű (1, 3)
Veronika Lénártová – viola (1, 3)
Viliam Schovanec – hegedű (1, 3)

https://zenekucko.com/04910

0

Visits: 26

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Ghymes – Smaragdváros (2000) EMI Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

3 × egy =

Password generation