Katona Klári – Mozi (1989) Pepita Records

Katona Klári

Katona Klári, becenevén: Lárika (Ráckeve, 1953) magyar énekesnő az első női előadó, akinek a magyar könnyűzene négy nagy emblematikus énekesnője – Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta és Harangozó Teri – után 1977-ben önálló nagylemeze jelent meg Magyarországon.
Énekelni 1966-ban, 13 évesen kezdett. Kezdetben a Kék Csillag, majd a Neoton együttes énekese, majd szólistaként folytatta.
1976-tól a legtöbb dalát néhány éven át Demjén Ferenc írta, melyek közül rögtön az első, a Savanyú a csokoládé óriási siker lett.
1981-ben Presser Gáborral kezdett dolgozni, melynek „próbafelvétele” Gershwin Nyáridő c. dalának magyar nyelvű változata volt. 1981 végén a Titkaim c. album hozta élete legnagyobb sikerét, mely a Presser Gábor–Sztevanovity Dusán szerzőpárossal való ötéves együttműködés első darabja volt. (Wikipédia)

A dalok:

A
1. Úgy szeretném [Demjén Ferenc és Latzin Norbert]
2. Szívemet dobom eléd [Presser Gábor és Sztevanovity Dusán] (eredeti címe: Csak a szívemet teszem eléd)
3. Nem hallod, üvöltök [Póka Egon és Földes László]
4. Darabokra törted a szívem [Demjén Ferenc]
5. Mozi [Presser Gábor és Sztevanovity Dusán]

B
1. Örökre szépek (A padlás című 1988-as musicalből) [Presser Gábor és Sztevanovity Dusán]
2. Játssz még! [Presser Gábor és Sztevanovity Dusán]
3. Én szeretlek [Presser Gábor és Demjén Ferenc]
4. Kötődés [Demjén Ferenc és Lerch István]
5. Ahogy mindenki [Presser Gábor]

https://zenekucko.com/07725

0

Visits: 25

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Katona Klári – Mozi (1989) Pepita Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

húsz − 2 =

Password generation