R.L. Burnside – Too Bad Jim (1994) Fat Possum Records

R.L. Burnside

R.L. Burnside (Robert Lee Burnside, 1926-2005) amerikai blues gitáros, énekes, dalszerző a Mississippihez közeli Lafayette-ben született, ahol a családja napszámban aratott.
Fred McDowelltől és Ranie Burnette-től kapta első bluesélményeit, aztán Chicagóban próbált boldogulni a család, ahol Burnside Muddy Waters közelébe került. És ahol meggyilkolták az apját, a nagybátyját és két testvérét.
Az ötvenes évek végén visszatért hát a Mississippihez, a farmhoz; persze ha hívták, szívesen muzsikált a környéken, együtt a fiaival, Sound Machine néven. És alighanem maradt is volna ennyiben, ha nem készül Robert Palmer (az nem az énekes!) Deep Blues című könyve nyomán egy dokumentumfilm, Burnside-dal az egyik fénycsóvában.
Ezután “kellett” felvennie a Too Bad Jim albumot, amire úgy rákapott a New York-i Jon Spencer, hogy nyomban kibulizott egy közös lemezt (A Ass Pocket of Whiskey) és egy közös turnét a Blues Explosionnel Európában. 1996-nál járt a naptár, mikor is arra ébredhetett Burnside, hogy felfedezte a világ; mi több, a következő évben a Mr. Wizard Magyarországra is eljutott. (m. l. t., magyarnarancs.hu)

E lemezét a szakma a legjobb, leginnovatívabb blues albumok között tartja számon.

A dalok:
01. Shake ‘Em On Down 4:48
02. When My First Wife Left Me 3:46
03. Short-Haired Woman 3:40
04. Old Black Mattie 4:10
05. Fireman Ring The Bell 3:58
06. Peaches 4:15
07. Miss Glory B. 3:24
08. .44 Pistol 2:56
09. Death Bell Blues 3:54
10. Goin’ Down South 5:50

A zenészek:
Drums – Calvin Jackson
Guitar – Kenny Brown
Guitar, Vocals – R.L. Burnside

https://zenekucko.com/07720

0

Visits: 7

Publication author

offline 4 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

R.L. Burnside – Too Bad Jim (1994) Fat Possum Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × három =

Password generation