Tracy Chapman – Our Bright Future (2008) Elektra Records

Tracy Chapman

Tracy Chapman (1964) a sikerkorszaka után csendesen, szinte észrevétlenül dolgozik a 2000-es években is, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ténykedése ne lenne figyelemreméltó.
Tracy Chapman utolsó nagy közönségsikerét 1995-ben, a bluesos Give Me One Reason kislemezslágerrel aratta (harmadik helyig jutott az amerikai listán), viszont a 2000-ben kiadott Telling Stories című albumával rátalált a hozzá leginkább passzoló finom, folk-rockos, ihletetten hangszerelt, melankolikus megszólalásra, melyet azóta lelkiállapotának hullámzása és a közreműködő producerek tesznek változatossá, lemezről lemezre.
Bizony, a sorban nyolcadikként megjelent Our Bright Future album a dalokról szól, Chapman ihletett művészi állapotáról, balzsamos énekéről és a remek szövegekről. Szerepel egy My Way-szerű összegző dal (még a címe is Paul Anka klasszikus szövegéből idéz: I Did It All), melyben a visszahúzódó énekesnő egy képzeletbeli híresség bőrébe bújik, ám húszéves karrierjét figyelembe véve aligha kérdés, hogy túl sok ballépést neki sem kell megbánnia.

Ha nagyon precízen akarnánk méricskélni, akkor a kissé egyenetlenebb előző album után az Our Bright Future ismét a Let It Rain szintjén szól, egészen közel a két évtizeddel ezelőtti debütálás, a csodálatos 1988-as címnélküli bemutatkozó nagylemez magasságából.” (Dömötör Endre, est.hu)

A dalok:
All songs written by Tracy Chapman.
01. Sing for You – 4:25
02. I Did It All – 3:10
03. Save Us All – 3:46
04. Our Bright Future – 4:13
05. For a Dream – 3:19
06. Thinking of You – 4:49
07. A Theory – 3:18
08. Conditional – 4:05
09. Something to See – 4:14
10. The First Person on Earth – 3:52
11. Spring – 3:07

A zenészek: Tracy Chapman – acoustic and electric guitar, vocals; Larry Goldings – keyboards; Steve Gadd – drums; Joe Gore – acoustic and electric guitar, keyboards; Larry Klein – bass, organ; Dean Parks – guitar, clarinet, mandolin, pedal steel; Joey Waronker – drums, percussion; Rock Deadrick – background vocals; Carla Kihlstedt – violin, nyckelharpa; Michael Webster – keyboards; Rob Burger – keyboards.

https://zenekucko.com/04897

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

9 − 2 =

Password generation