Mandel Róbert – Electrotary (1991) Hungaroton Records

mandel róbert

Mandel Róbert (1957) tekerőlant művész, organológus, hangszerkészítő szakmunkásvizsgáját 1977-ben tette le. Ugyanebben az évben a Magyar Televízió Ki-Mit-Tud? című műsorának döntőse, 1978-tól az Országos Filharmónia szabadfoglalkozású előadóművésze.
1981-ben hangszer-restaurátori tanulmányokat folytatott Nürnbergben Dr. Friedemann Hellwig és Dr. John Henry van der Meer restaurátorok irányításával, 1982-től a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének hangszer-restaurátora lett. 1983-tól a Fiatal Művészek Fesztiváljának főmunkatársa, illetve a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja. 1988-tól az INTERKONCERT munkatársa, a Musica Antiqua osztály vezetője.

Mandel Róbert tekerőlantjával 1977 és 2010 között 4 kontinensen, 26 országban közel 2100 hangversenyt adott. Legjelentősebb koncertjeit szólistaként, majd az 1981-ben általa alapított Mandel Quartet-tel többek között a budapesti Zeneakadémia Nagytermében, a világ legismertebb régizene fesztiválján San Franciscóban a Berkeley Early Music Festival keretein belül, Rio de Janeiróban a Theatro Municipal-ban, Tel Avivban az Old Jaffa Chamber Music Festival-on, a mexikóvárosi Cervantino Festival-on, a Bregenzer Festspiele-n, a stockholmi Musikmuseet-ben, a párizsi Ile de France Festival-on, a Canterbury katedrálisban, illetve Brüsszelben, a Grand Place-on az 1956-os jubileumi ünnepségen adta.

Előadóművészi és elméleti munkásságáért 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
Igazából nem tudtam rájönni, hogy Mandel Róbertről miért nem hallunk többet.

E lemezén a saját készítésű elektronikus tekerőlantján játszik.

A számok:
Valamennyi szám szerzője Vasvári Pál
A1 Are You Ready? 7:27
A2 Message From You 8:25
A3 Don’t Stop! 5:45

B1 Oct-opus 7:39
B2 Milky Way 6:58
B3 When I Am Dreaming 7:45

A zenészek:
Acoustic Guitar, Electric Guitar, Arranged By – Gyula Tóth
Bass Guitar [Peavey TL-Six] – Pál Vasvári
Drums [Yamaha], Cymbal [Zildjian] – János Solti
Hurdy Gurdy [Electrotary] – Robert Mandel
Sopranino Saxophone, Tenor Saxophone – Gyula Csepregi

https://zenekucko.com/07749

0

Views: 9

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4688Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

9 + tizenkilenc =

Password generation