Keith Jarrett – Solo Concerts: Bremen / Lausanne [2CD] (1973/1986) ECM Records

Keith Jarrett, a csodagyerekként indult, majd csodafelnőttként a modern jazz történet egyik legnagyobb legendájává vált muzsikusa májusban lett 75 éves. 1945. május 8-án született Pennsylvania harmadik legnépesebb városában, a Lehigh folyó mellett található Allentown városában. Az első zongoraóráján még nem volt három éves, ötéves korában már egy televíziós tehetségkutatóban kápráztatta el a nézőket, és hétévesen első hivatalos zongorakoncertjén Mozart, Bach, Beethoven és Saint-Saëns műveit játszotta. Magyar származású édesanyja, Kuzma Irma szerette volna, ha fia a klasszikus zenei pályán halad tovább, de Jarrett kamaszodván egyre inkább a kortárs jazz iránt érdeklődött, és Brubeck zenéje kezdte inspirálni. 1964-ben  már New York-ban, Art Blakey „Jazz Messengers” zenekarában tűnt fel. Blakey „Messengers” formációiban a kezdetektől minden poszton a legnagyobbak játszottak, és a meghívót kapott fiatalok nevét is hamar megtanulta a világ. A nagy áttörést azonban mégsem igazán Blakey hozta Jarrett számára. Abban az időben kezdődött a rock hódítása, a jazz válsága. Sok jazz zenész vált munkanélkülivé, a fiatalok a klubokban és a koncerteken az új, addig soha nem hallott zenét akarták hallgatni. Lloyd zseniálisan ráérzett az új kihívásra, és akusztikus (!) kvartettjével sikerült meghódítania a hippi közönséget. Jóval Davis előtt stadionokat töltött meg Amerikában és Európában, és a Szovjetunió fővárosában, Moszkvában is adott koncertet.

Az ECM korszakát nyitó két legendás szóló albuma – Facing You és Solo Concerts Bremen / Lausanne közül most ez utóbbit mutatom be a Kuckó látogatóinak.

Tracklist:

Disc 1:

01 – Bremen, July 12, 1973 (Pt. 1 )
02 – Bremen, July 12, 1973 (Pt. 2 )

Disc 2:

01 – Lausanne, March 20, 1973

https://zenekucko.com/kajasoconbrela

 

0

Visits: 15

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Keith Jarrett – Solo Concerts: Bremen / Lausanne [2CD] (1973/1986) ECM Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

2 × 4 =

Password generation