Michelle Shocked – Arkansas Traveler (1992/2004) Mighty Sound

Michelle Shocked

Michelle Shocked esetében az amerikai alternatív rock fura személyiségével állunk szemben: a jellegzetes megjelenésű hölggyel kapcsolatban elég sok a legenda, amelyek nagy részét éppen ő maga terjeszti.
Az biztos, hogy Karen Michelle Johnston néven 1962-ben a Texas állambeli Dallasban született., de mivel mostohaapja a seregben szolgált, elég gyakran változtatta lakhelyét. 14 éves korában aztán letelepedtek egy szűk levegőjű kisvárosban, ahonnan a lány két év múlva stílszerűen szólva dobbantott, és biológiai apjához menekült.
Rövid ideig egyetemre is járt, de ezt sem bírta sokáig, és innen is megszökött. San Franciscóban bukkant fel újra, ahol a helyi punk-élet aktív alakja lett.
Anyja 1983-ban pszichiátriai klinikára vitette, de mivel a betegbiztosító nem fizette a számlát, egy hónap után kirúgták. Most már valódi hajléktalanként bolyongott, fő foglalatossága a politikai tüntetés és a rendőrverés lett, egy ilyen harci fotója került később első lemezének borítójára.
Az immár Michelle Shocked néven futó lány Amszterdamba is elvetődött, de amikor megerőszakolták, visszatért az Államokba.
1986-ban egy folk fesztiválon fedezték fel – nem fellépő volt, hanem a tábortüzek mellett énekelgetett. Dalait egy walkmannel vették fel, és egy jószimatú producer ki adta The Texas Campfire Tapes címmel. A független rádiók felkapták a korongot, és az amatőr énekesnőt nemsokára már a nagy cégek ostromolták.
Első “komoly” albuma, a Short Sharp Shocked 1988-ban jött ki, rajta szerencsésen keveredett a folk, a punk és a pop, s országos sláger lett az Anchorage.

Ez a furcsa, a kritikusok által alternatív folk stílusúnak minősített albuma  az Eagles alapító Bernie Leadon gondozásában eredetileg a Mercury Records kiadásában jelent meg.
Én a 2004-ben, több felvétellel kiegészített változatot hoztam a kuckóba.

A számok:
1 –Michelle Shocked With Pops Staples – 33 RPM Soul 4:09
2 –Michelle Shocked – Come A Long Way 4:43
3 –Michelle Shocked With The Band Secret – To A Long Life 3:50
4 –Michelle Shocked With The Red Clay Ramblers – Contest Coming 3:31
5 –Michelle Shocked With The Hothouse Flowers – Over The Waterfall 4:43
6 –Michelle Shocked With Uncle Tupelo – Shaking Hands 3:26
7 –Michelle Shocked With Taj Mahal – Jump Jim Crow 3:31
8 –Michelle Shocked With Gatemouth Brown – Hold Me Back 5:09
9 –Michelle Shocked With Doc Watson – Strawberry Jam 4:33
10 –Michelle Shocked With Alison Krauss – Prodigal Daughter 6:43
11 –Michelle Shocked With Norman Blake – Blackberry Blossom 3:31
12 –Michelle Shocked With The Messengers – Weaving Way 2:57
13 –Michelle Shocked With JImmy Driftwood – Arkansas Traveler 4:20
14 –Michelle Shocked With Dollar Bill – Woody’s Rag 2:51
Bonus Tracks
15 –Michelle Shocked With Dan Crary – Worth The Weight (Live @ Mountain Stage) 3:22
16 –Michelle Shocked – Come A Long Way (Acoustic Studio Demo) 4:46
17 –Michelle Shocked With The String Cheese Incident – Blackberry Blossom (Live @ Steamboat Springs) 3:27
18 –Michelle Shocked – Weaving Way (Alternate Version) 3:09
19 –Michelle Shocked With Jimmy Driftwood – Down In The Arkansas (Live @ The Folk Hall Of Fame) 1:59
20 –Michelle Shocked – Introducing Dollar Bill (Live @ Vienna) 2:12
21 –Michelle Shocked With Dollar Bill – C-H-I-C-K-E-N 2:53

A zenészek:
Michelle Shocked as “Arkansas Traveler” – guitar, mandolin, vocals
Buddy Fambro, Mark Goldenberg, Albert Lee, Pops Staples, Jay Farrar, Taj Mahal, Doc Watson, Tim Stafford, Norman Blake, Steve Connolly, Jimmy Driftwood, Max Johnston – guitar
Bernie Leadon – guitar, mandolin, banjo
Hassan Kahn, Jerry Scheff, Tony Levin, Jack Herrick, Jeff Tweedy, Harold Floyd, Steve Edelman, Jon Schofield, Barry Bales – bass
Garth Hudson – accordion, keyboards
Levon Helm – mandolin, vocals
Chris Frank – accordion
Bob Murphy, Michael Holmes, Peter Bull – keyboards
Fiachna O’Braonain – tin whistle, guitar
Peter O’Toole – bouzouki, bass
Liam Ó Maonlaí – bodhrán, piano
Leo Barnes – B3 organ, saxophone
Bland Simpson – piano
Mitchell Froom – B3 organ
William T. Mason, Denny Fongheiser, Kenny Aronoff, Jerry Marotta, Jerry Fehily, Mike Heidorn, Waldo LaTowsky, Martin Parker, Michael Barclay – drums
Jack Irons – snare

https://zenekucko.com/07829

0

Visits: 8

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

5 × kettő =

Password generation