Deborah Henson-Conant – The Gift (1995) Golden Cage Music

Deborah Henson-Conant (1953. november 11. –) amerikai hárfás és zeneszerző. Tizenkét éves korában kezdett hárfázni. 1976 és 1979 között a Berkeley Egyetem hallgatója volt, ahol zeneszerzést tanult. Kiváló tanulmányi eredményeit Eisner-díjjal jutalmazták. Első lemezét 1987-ben adta ki és két-három évenként ad ki egy-egy újabb albumot. Lemezein főképp a saját szerzeményeit játssza. 2006-ban Grammy-díjra jelölték az „Invention and Alchemy” című albumáért. 1992-es lemezének a címe „Budapest”. Nyilatkozatai szerint neki és édesapjának máig ez a legkedvesebb felvétele. Saját szerzeményei mellett átiratokat is készít hárfára, ilyen például a Für Elise.

A dzsessz műfajából indult, napjainkban pedig a crossover műfajában zenél. Felhasználja a komolyzene, a dzsessz, a pop és a népzene (blues, flamenco, kelta zene) elemeit. A stílust „HipHarp”-nak nevezi. Hosszabb-rövidebb szerzeményeit újabban szimfonikus zenekarral adja elő. Ez kíséri a kamarazenei, illetve a más stílusú részekben is, ami miatt egyedi a hangzásuk. A stand-up comedy szabályait követve beszélget a közönséggel, és a zenekar tagjaival hosszabb-rövidebb színi jeleneteket is előad. Ezek témája a hárfa, a hárfás élete és általában a zene. Performanszaira nem zenész vendégeket is meghív, akikkel szintén beszélget és tréfálkozik.

Tracklist:

01 – Joy To The World / El Niño Jesus
02 – God Rest Ye Merry Gentlemen
03 – We Three Kings
04 – Angels We Have Heard On High
05 – Stille Nacht
06 – Carol Of The Bells
07 – Deck The Halls
08 – What Child Is This?
09 – Un Flambeau, Jeannette Isabella
10 – Slawa / Coventry Carol
11 – O Tannenbaum
12 – Ain’t That A’Rockin’?
13 – Pagk A-Táo
14 – Fum Fum Fum
15 – Dona Nobis Pacem / Leanabh An Aigh / Auld Lang Syne

https://zenekucko.com/dehecogi

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × egy =

Password generation