The Jazz Crusaders – Break’n Da Rulz! (1998/2006) Eagle Rock Entertainment/Brilliant Jazz

“A Jazz Crusaders iskolai zenekarként kezdte pályafutását a texasi Houstonban Modern Jazz Sextet néven. Henderson, Felder, Sample és Hooper alkotta az együttes magvát.
Az állandóan változó bőgősök mellett – ez mindvégig megmaradt a zenekar jellegzetességeként – a fuvolista, később nagy hírnévre szert tett Hubert Laws is tagja volt az akkori együttesnek, amelynek tagjai 1958-ban egy négy autóból álló konvojban elindultak meghódítani a nagyvilágot.
Los Angelesi és Las Vegasi mulatókban játszottak rhythm & bluest, azaz nagyvárosi néger (tánc)zenét. Földijük, a szaxofonos Curtis Amy 1961-ben elintézett nekik egy meghallgatást Dick Bocknál, a Pacific Jazz vezetőjénél. Bock és cége az előző évtized egyik ismert vállalkozása volt, mivel a nyugati part éppen divatos west coast stílusának egyik meghatározó márkája lett olyan sztárokkal, mint Gerry Mulligan, Shorty Rogers vagy Chet Baker.
A Jazz Crusaders meghallgatása sikeres volt, éppúgy, mint Pacific Jazz albumaik, különösen a harmadik, az 1962-es At The Lighthouse album.
Az együttes nemsokára elhagyta nevéből a jazz szót, ami a ’70-es évek elején a túlélés szempontjából érthető volt, és egyre konzekvensebben követte az általuk már korábban is kóstolgatott r&b vonalat.
Az együttest a végén már csak két tag képviselte – a többiek egyénileg keresték és találták meg boldogulásukat.
A ma 70 év körüli tagok közül a fúvósok korábbi sikereik dacára már nem aktívak, Buster Williams még mindig az egyik legkeresettebb jazzbőgős, Joe Sample pedig sorra adja ki sikeres szólóalbumait..” (Friedrich Károly , Fidelio.hu)

Ez egy nyolc évvel ezelőtti bejegyzés frissítése.

A számok:
01. Keep That Same Old Feelin
02. Inherit the Wind
03. (You’ve Got) Personality
04. MMM Bop
05. Egyptian Nites
06. Southern Hospitality
07. Party Joint
08. Just Because It’s Jazz
09. I’ll Make It Up to You
10. Turn on the Red Light
11. La Salsa La Funk
12. Gloria

A lemez felvételeit készítő zenészek: Wayne Henderson – Trombone, Vocals; Wilton Felder – Soprano, Alto Sax; Nathan East – Bass; Ronnie Laws – Saxophone; Bobby Lyle – Keyboards; Billy Steinway – Keyboards; Nathaniel Phillips – Bass; Dwight Sills – Guitar; Kenyatta Simon – Percussion; Giovanni Guido – Guitar; Nancy Bender – Vocals; Di Coleman – Vocals; Lynn Davis – Vocals; Eloise Laws – Vocals; Arnold Riggs – Vocals.

https://zenekucko.com/02084

0

Visits: 12

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

The Jazz Crusaders – Break’n Da Rulz! (1998/2006) Eagle Rock Entertainment/Brilliant Jazz” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három + három =

Password generation