
Leslie West (1945-2020) New York City-ben született blues-énekes-gitároslegenda. Eredeti neve Leslie Weinstein, szülei válása után változtatta nevét West-re. Testalkata miatt hegynek – angolul, ugye, mountain – becézték a 60-as években ezt a nagydarab fickót, aki bandáját is Mountain névre keresztelte.
“Egyik zenésztársa szerint, amikor West megállt az öltöző ajtajában, rögtön meg kellett gyújtani a villanyt. Képességeiről annyit, hogy a Mountain 70-es évek elején tett angliai kiruccanása után a Melody Maker szakírója a világ legjobb gitárosának nevezte Leslie West-et.
És ha van is némi túlzás benne, azért nem teljesen alaptalan.
1969-ben Felix Pappalardi-val – a Cream menedzserével – megalakították együttesüket. Pappalardi és West 1969-ben legendát szültek Mountain néven.
Többek közt egy olyan dallal, amit aztán Ozzy Osbourne is feldolgozott, ez a Mississippi Queen.
Sokan automatikusan egy Cream-utánzatnak vélték a Mountain-t.
1971 novemberében a londoni Rainbow Theater-ben tartott koncertjük után azonban azok is elnémultak, akik addig csak a Creamet istenítették.”(blueskocsma.hu)
Ez a lemez volt Leslie bemutatkozó albuma, sokan az első Mountain lemeznek tartják, pedig ez még szólólemezként jelent meg.
Leslie West Woodstockban:
A lemez készítői: Leslie West – guitars, vocals; Felix Pappalardi – bass, keyboards; N.D. Smart – drums; N. Landsberg – organ.
A számok:
01 – Blood Of The Sun
02 – Long Red
03 – Better Watch Out
04 – Blind Man
05 – Baby, I’m Down
06 – Dreams Of Milk & Honey
07 – Storyteller Man
08 – This Wheel’s On Fire
09 – Look To The Wind
10 – Southbound Train
11 – Because You Are My Friend
https://zenekucko.com/01696
Találatok: 6