Palermo Boogie Gang – Anniversary (1996) Mafioso Records

Palermo Boogie Gang

A blues Magyarországon az 1980-as években került előtérbe. A Palermo Boogie Gang volt az első fiatal együttes, aki a boogie zenét egy új perspektívában mutatta meg a közönségnek. A banda a Chicago rhythm and blues valamint az 1930-as évek boogie woogie stílusát is közkedveltté tette forró hangulatú élő koncertjein.

Az együttes 1985-ben alakult, majd 1990-ben adták ki első lemezüket. amit 1993-ban követett a második Palermo Boogie Gang album “Red Hot Blues” címmel. Ebben az évben a zenekarnak ítélik a Magyar Rádió által alapított eMeRTON díjat, a legígéretesebb zenekar kategóriában.

1994-ben a harmadik Palermo Boogie Gang album (Bottle Up And Go) is megjelent. A “Bottle Up And Go” a kritikusok szerint a legjobb blues anyag volt, ami valaha is megjelent Magyarországon. Egy amerikai blues producer Bruce Iglauer a banda tehetségét méltatta, míg a Living Blues, ami a világ vezető blues magazinja, kiemelt figyelmet szentelt a Fekete Jenő hangszerelte “Special Rider Blues” különleges megszólalásának.

1994-ben Big Jay McNeely-vel, egy amerikai szaxofonossal együtt készítették el soronkövetkező albumukat, “Boogie Night in Budapest” címmel. 1995-ben a zenekar az egyik leghíresebb Louisiana-i blues előadót, Larry Garner-t kísérte Közép Európai turnéján.

1996-ban kiadták következő lemezüket “Anniversary” címme, majd a következő év augusztusában feloszlik a zenekar. (zene.hu)

Kedves baljan, köszönjük a lemezt!

A számok:
01 Goin’ To Budapest 4:28
02 Five Long Years 4:08
03 Iko Iko 5:40
04 Dough Roller Blues 3:53
05 C. C. Rider 3:43
06 Hey Little Lee 3:13
07 Sugar Sweet 2:09
08 Hard Times 3:40
09 Walkin’ Blues 2:31
10 Mean Mistreatin’ Mama 3:33
11 Rockin’ Pneumonia 2:28
12 Pinetop’s Boogie 3:38
13 Send Me Someone To Love 4:47
14 I Just Wanna Make Love To You 4:06
15 Baby What You Want Me To Do 3:07
16 Rock Me Slow 3:33
17 Can’t Be Satisfied 3:20
18 Enjoy The Sound 4:33

A zenészek:
Backing Vocals – Faith Ildikó, Magyar Hajnal
Bass Guitar – Kepes Róbert
Drums, Percussion, Backing Vocals – Mezőfi István
Lead Vocals, Guitar, Dobro – Fekete Jenő
Organ – Czomba Imre (tracks: 18)
Percussion – Gyenge Lajos (tracks: 3), Perger István (tracks: 3)
Piano – Nagy Szabolcs (tracks: 2, 5, 8, 13, 14, 16)
Piano, Electric Piano, Accordion, Rhythm Guitar – Bacsa Gyula
Saxophone – Csányi László, Tarczali Jenő
Trombone – Fajszi Csanád
Trumpet – Fekete István
Vocals, Harmonica, Bass Harmonica – Szabó Tamás

https://zenekucko.com/04672

0

Visits: 39

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × kettő =

Password generation