Pink Martininek 1997-ben jelent meg debütáló albuma, a Sympathique. Majd a folytatás Hang on Little Tomato címen, 2004-ben. Most ezt a lemezét szeretném bemutatni. Amúgy Pink Martininek több lemezével is találkozhattok már a kuckóban.
Oregoni székhelyű Pink Martini kapcsán meg kell jegyeznem, hogy a zenei igényessége felülmúlhatatlan, és nagy szerencséje hogy olyan remek énekesnőre talált, mint China Forbes.
Ha az albumon szereplő dalok nagy részét nem ő énekelné, akkor a semmibe vesznének mert hangja varázslatos, érzéki, és érzelemmel telített. Minden dalnak amelyet énekel külön varázsa van, mely szíven üti az embert.
Természetesen a hangszerelésre nem lehet panaszunk. Nagyon finom lágy dallamokkal sokkolnak bennünket.
Ez az albuma is nemzetközi dalok gyűjteménye amelyen, több nyelven előadott számokat hallhatunk. De a 12 tagú mini-zenekar remek játéka, dallamvilága, összefogja ezt a nemzetközi kavalkádot, még a legszínháziasabb pillanataiban is, mint például az “U Plavu Zoru”, Yma Sumac- jazzes számában, vagy az “Una Notte a Napoli” füstös olasz hangulatában.
Külön meg kell említenem, “Kikuchiyo to Moshimasu”, című dalt amelyben Hiroshi Wada, a (diagitáros) szerepel, aki a dal eredeti felvételén játszott. A Hang On Little Tomato Pink Martini hangzásának francia és kubai elemeit is felvonultatja, a “Dansez-Vous” és a kedves “Autrefois” dalokban, mindenképpen kimagaslik a számok közül huncut játékosságával a “Lilly” című ballada.
Ez az album eredetiségével, a zenészek fantasztikus játékával, és a kiváló hangmérnöki munkának köszönhetően, remek zenei élményt nyújt.
Tracklist:
01. Let’s Never Stop Falling In Love (03:03)
02. Anna (El Negro Zumbon) (02:36)
03. Hang On Little Tomato (03:16)
04. The Gardens of Sampson & Beasley (04:00)
05. Veronique (03:19)
06. Dansez-vous (02:52)
07. Lilly (02:43)
08. Autrefois (03:38)
09. U Plavu Zoru (06:01)
10. Clementine (03:50)
11. Una Notte a Napoli (04:45)
12. Kikuchiyo To Mohshimasu (04:32)
13. Aspettami (03:38)
14. Song of the Black Swan (02:10)
https://zenekucko.com/PinkM.Hang.L.T.2004
Jelszó/password: n.g.imi
Találatok: 4