Flying Colors – Second Nature {Deluxe Edition} (2014) Music Theories Recordings

Second Nature címmel jelent meg Mike Portnoy dobos és a Deep Purple gitáros Steve Morse közös bandájának második albuma. A progos, klasszikus rock vonalas Flying Colors még 2011-ben jött össze.

Számtalan alkalommal ment rajta a vita, hogy helyes döntés volt-e Mike Portnoy részéről elhagyni a Dream Theatert, illetve ha már meghatározó emberekről van szó, akkor Neal Morse Spock’s Beardből való kilépése is felvillantott néhány kérdőjelet a progresszív műfaj és általában az igényes rockzenék kedvelőinél. A lemezen a progresszív rock ’70-es években lefektetett alapjai már az első hangoktól kezdődően megjelennek. Mindegyik szerzemény rendkívül magas minőséget képvisel, bár kicsit néhol hiányolhatjuk az olyan arcpirítóan zseniális és élettel teli nótákat, mint amilyen az első lemezes Blue Ocean és az Infinite Fire volt. Amit utóbbi dalban összezenéltek, az tényleg csak valami régebbi Spock’s Beard-megnyilvánuláshoz hasonlítható. Ezt a fajta játékosságot most egy kicsit félretették, helyettük hangyányival egyszerűbb és higgadtabb megközelítésű dalokat kaptunk, amelyek viszont ugyanígy elférnek a csapat repertoárjában.

Casey McPherson – ének, ritmusgitár, billentyűk
Steve Morse – szólógitár
Neal Morse – billentyűk, vokál
Dave LaRue – basszusgitár
Mike Portnoy – dob, vokál

Tracklist:

01 – Open Up Your Eyes
02 – Mask Machine
03 – Bombs Away
04 – The Fury Of My Love
05 – A Place In Your World
06 – Lost Without You
07 – One Love Forever
08 – Peaceful Harbor
09 – Cosmic Symphony
I. Still Life Of The World
II. Searching For The Air
III. Pound For Pound

Bonus tracks:
10 – Peaceful Harbor (Acoustic version)
11 – The Fury Of My Love (Acoustic version)

https://zenekucko.com/flycosena

 

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Flying Colors – Second Nature {Deluxe Edition} (2014) Music Theories Recordings” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

5 − 3 =

Password generation