A napokban vált ingyenesen elérhetővé (február 16-ig) Hajdú Eszter Siess haza, vár a mama! című filmje, amely az LGT egykori gitárosának, Barta Tamásnak állít emléket, méghozzá rendhagyó módon. A történet egy része már korábban is ismert volt ismert: a ’70-es évek elején példátlan sikereket elkönyvelő LGT a vasfüggöny mögül utazott zenélni az USA-ba, Barta pedig kihasználta a lehetőséget, és elkövette „a hazatérés megtagadásának bűntettét”. Amerikában eleinte muzsikusként próbált érvényesülni, session munkákat vállalt, lemezeken játszott, sőt még a legendás bluesman, Johnny Winter kísérőzenekarában is megfordult. Összességében azonban nem tudta megvalósítani az Amerikai Álmot, ezért egy barátjával közös vállalkozást alapított, és ezt követően váratlanul és tragikusan távozott az élők sorából.
Barta halálát a hivatalos nyomozati anyagokban öngyilkosságnak könyvelték el, ám a zavaros körülmények között bekövetkezett tragikus eset sokak szerint inkább gyilkosságnak tűnik, a ma is élő örökösök pedig még mindig azon vannak, hogy kiderítsék az igazságot. Barta Tamás halála tehát a magyar rocktörténelem egyik X-aktája. A film elsősorban erre az aspektusra, illetve a gitáros és édesanyjának meglehetősen hektikus kapcsolatára helyezi a hangsúlyt − ennek köszönhetően a Siess haza, vár a mama! sokkal inkább egy családi portréfilm, mint tipikus rock-dokumentumfilm.
Az album a dokumentumfilm apropóján lett posztolva, nem a film zenéje.
01. Szeress nagyon – 04:02 (1972)
02. A véremben van – 02:25 (1972)
03. Csak egy szóra – 04:15 (1972)
04. Hej, gyere velem – 03:04 (1973)
05. Vallomás – 03:55 (1973)
06. Ringasd el magad II. – 03:50 (1973)
07. Tanítsd meg a gyerekeket – 02:35 (1974)
08. Télutó – 03:15 (1974)
09. Szabadíts meg – 03:40 (1973)
10. Ő még csak most tizennégy – 03:45 (1973)
11. Napraforgó – 04:05 (1972)
12. Csavargók angyala – 02:55 (1973)
Locovotiv GT :
Frenreisz Károly (from 1971 to 1972) – vocal (01, 03), bass guitar, wind instruments;
Somló Tamás (from 1973 etc.) – vocal (04, 05, 09, 10), bass guitar, wind instruments;
Laux József – drums, percussion;
Barta Tamás – vocal (03, 05, 09, 10, 12), guitar, banjo;
Presser Gábor – vocal (01, 03, 05, 09 – 11), keyboards
Guests :
Zalatnay Sarolta – vocal (02, 11);
Kovács Kati – vocal (07, 08);
Rónay István – voice (12)
https://tinyurl.com/74re4abl
Köszi kaak!
……………………………………………………………………………………………………………………..
EMLÉKLEMEZ II. [FLAC] (home made collection)
Találatok: 29