Keith Jarrett Trio – Yesterdays (2009) ECM Records

Keith Jarrett

Keith Jarrett 1945-ben Allentownban, Pennsylvania államban született, szláv származású családban. Az abszolút hallással rendelkező csodagyerek 3 éves korában kezdett el zongorázni, első tanára édesanyja volt.

6 éves korától már önálló koncerteken lépett fel, amelyeken klasszikus darabokat és saját szerzeményeket adott elő. Tizenévesen az Emmaus High Schoolban tanult jazzt, s Dave Brubecket és Oscar Petersont nevezte meg példaképeinek. Ekkortájt Jarrették kedvesen elutasították a francia professzor asszony, Nadia Boulanger ajánlatát, hogy Keith nála tanuljon zeneszerzést. Párizs helyett inkább Bostont és a Berklee School of Music-ot választotta, melynek elvégzése után New Yorkba ment, ahol kezdetben a híres Village Vanguard klubban játszott. Egyidőben volt tagja az Art Blakey’s Jazz Messengers-nek és a Charles Lloyd Quartetnek, mely utóbbi formációban találkozott Jack DeJohnette dobossal. Első önálló albuma 1967-ben jelent meg Life Between The Exit Signs címmel, Charlie Haden bőgős és Paul Motian dobos közreműködésével. 1970 és 1974 között tagja volt Miles Davis zenekarának, amelyben egy darabig Chick Coreával játszott együtt.
A zongorista ikon legtermékenyebb formációjának a The Standards Trio számít. Az 1983-ban életre hívott együttes – Jack DeJohnette dobossal és Gary Peacock bőgőssel – minden bizonnyal beírta magát a zenei történelemkönyvekbe. – írta Greg jazz blogjában.

A számok:
01 Strollin’
02 You Took Advantage Of Me
03 Yesterdays
04 Shaw’nuff
05. You’ve Changed
06 Scrapple From The Apple
07 A Sleepin’ Bee
08 Smoke Gets In Your Eyes
09 Stella By Starlight

https://zenekucko.com/05460

0

Találatok: 0

Publication author

offline 6 óra

Levin

236
Comments: 2057Publics: 4378Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?