Magna Cum Laude – Minden állomás… (2006) Magneoton


A Magna Cum Laude zenekart 1999 szeptemberében gyulai zeneszerető barátok alapították.

Egy hónapon át tartó huzamosabb próbaidőszakot követően a zenekar egy országos tehetségkutatón mérette meg magát. A versenyt megnyerték. Három nap alatt elkészült az első négy számot tartalmazó demó felvétel, melyet egy féléves keresés után eljuttattak a nagyobb kiadókhoz.
A zenekar 2003-ban jelentette meg első albumát Hangolj át címmel.
A lemez 12 száma közül először az Osztály című számukból lett kislemez.
A dalhoz klipet is forgattak, amely igen népszerű lett a magyar zenei televíziókban. Ez nem is vonhatott mást maga után, csak egy nagy koncertturnét számos klubba, megfűszerezve az ország legnagyobb fesztiváljaival és néhány meglepetés koncerttel.Később elkészült a második kislemez és videoklip a Lemegy a nap című számhoz, mely rádiós sláger lett.
2006. március 10-én jelent meg az együttes második albuma Minden állomás címmel, mely később elérte az aranylemez minősítést. Az album
legsikeresebb kislemeze a Vidéki sanzon című szám lett, melyhez egy
látványos, különleges technikát alkalmazó, igazi “utazós” videó is készült.
Az együttes harmadik albuma hivatalosan 2007. november 15-én jelent meg Magnatofon címmel. Az albumról eddig három kislemez jelent meg: a
Színezd újra!, a Gondatlanságból elkövetett emberölelés és az Átkozott
nők.
2009. június 5-én jelent meg az együttes negyedik albuma 999 címmel, melyről nagy sikert aratott a Pálinkadal című szerzemény. (dalok.hu)

A zenészek: Mező Mihály – ének, gitár; Szabó Tibor – gitár; Kara Mihály – basszusgitár; Kilián Imre – dobok.

A dalok:
01. Minden állomás…
02. Te légy most
03. Vidéki sanzon
04. Életjel
05. Visszhang
06. Lehet, hogy eltört
07. Adnod kell
08. Pillangó
09. Eltűnünk
10. Se kép, se hang

https://zenekucko.com/04787

0

Visits: 19

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Magna Cum Laude – Minden állomás… (2006) Magneoton” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

14 − 8 =

Password generation