Ana Popovic – Blind For Love (2009) Eclecto Groove

Ana Popovic lemezét megjelenésekor a napvilag.net így mutatta be: “Nem könnyű dolog a várakozás és ez az alapkijelentés igaz a zenei világra is. Gyakran előfordul, hogy egy előadó valami bombajó albummal hódít meg egy piacot. Az idő múltával, amikor már “mindenki tud mindent” a lemezről, a közönség és a szakma várja sőt “követeli” a folytatást. Ami menetrend szerint meg is érkezik, de sok esetben – néhány örömteli kivételtől eltekintve – halvány árnyéka sincs a korábbi albuménak. Nem tudni, hogy melyik forgatókönyv szerint fog szerepelni a belgrádi származású blues muzsikus Ana Popovic új albuma a néhány napon belül az üzletekbe kerülő Blind For Love.

Kétségtelen tény, hogy a blues gitáros hölgy előző albumával (Still Making History) – amelyikkel egy csapásra meghódította a nehezen bevehető amerikai piacot – igen magasra tette a mércét. Az említett korong 19 héten át szerepelt a nagy presztízsű Bilboard magazin blues listáján. Láthatóan az előadó az új produkcióval is igyekezett biztosra menni. Ezt jelzi többek között az is, hogy a lemez producere az a Mark Dearnley, aki korábban olyan világhírű muzsikusokkal dolgozott együtt, mint az AC/DC, vagy Paul McCartney. Az előadó hű maradt korábbi önmagához és az új lemezének repertoárját is főként saját dalokból építette fel.

A 12 számos kínálatban szinte mindenféle vérmérsékletű kompozíciót megtalálhatunk: van itt testesebb blues nóta (Nothing Personal) éppúgy, mint lassú lírai tétel (Blind For Love). A felvételek között tallózva számos különlegességre bukkanhatunk. Ilyen többek között a lassú lírai tétel a More Real is amelybe mesterien emel át elemeket Popovic a gospel-ből. Az albumot azonban nem csak az említett számok viszik a hátukon. A nagyon egységes repertoár minden tétele ad valami maradandót – egyrészt Popovic lenyűgöző hangjának köszönhetően (amit legfeljebb a kereskedelmi rádió adók tehetnének “agyonjátszással” unalmassá). Másrészt pedig a remek melódiák által, minden szerzemény kerek és egész, mentes az elvarratlan szálaktól. A remek zenészekből verbuvált csapat a műfajhoz illően ízesen és könnyed virtuozitással foglalja nemes keretbe a HANGOT. Popovic új albumával kapcsolatban reális esélyt látok arra, hogy hivatalos megjelenése után az elődjéhez hasonló magasságokba emelkedjen.

Ha, a végén egy gyors egyenleget vonunk akkor hamar kiderül, hogy közel azonos arányban vannak a repertoárban a tempósabb és energikusabb számok és a kicsit visszafogottabb tételek. Vagyis az egyensúly még matematikai szinten is bizonyítható.

Közreműködnek: Ana Popovic /ének és gitár, Ronald Jonker / basszusgitár, Andrew Thomas / dobok, Mike Finnigan / billentyűsök, Tony Braunagel / dobok, ütősök, háttér vokál, Lenny Castro / ütősök, Darell Leonard / trombita, Joe Sublett / szaxofon, Julie Delgado – Kenna Ramsey-Billy Valentine / háttér vokál.”

A számok:

01 – Nothing Personal
02 – Wrong Woman
03 – Steal Me Away
04 – Blind For Love
05 – More Real
06 – Putting Out The APB
07 – Get Back Home To You
08 – The Only Reason
09 – Part Of Me (Lullaby For Luuk)
10 – Lives That Don’t Exist
11 – Need Your Love
12 – Blues For M

https://zenekucko.com/07987

0

Találatok: 0

Publication author

230
Comments: 2058Publics: 4371Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?