Transatlantic – Whirld Tour 2010 (2010) Inside Out Music

2009-ben hosszú hallgatás után új lemezt ad ki a Transatlantic szupergrup, az album címe: The Whirlwind. Hogy a közös munkát sikerré és persze a mindennapi megélhetést lehetővé tevő anyagi javakká konvertálják azzal lendülettel harmadik turnéjukat is berúgják.
Én aki (többek között) nagy progresszív zene rajongó vagyok, sajnálatos módon ekkor még nem ismertem őket. Gosztola Péter szomszédom és barátom – a M.A.Y.A. basszerre ‘hozott össze’ velük pár évvel a Kaleidoscope (2014) lemezük megjelenése után. Azóta is a kedvenceim, koncertfilm gyűjteményem becses darabja a KaLIVEoscope – a 2014-es albumuk turnéján felvett koncert. Imádom, hogy a fellépéseik, mint például a King Crimson-nál is leginkább csak a zenéről szólnak (persze Portnoy odateszi magát néha a hevületben 🙂 ).

Senkit ne tévesszenek meg az egyes sávok méretei, nem nagy felbontású anyagról van szó, ez szimpla CD minőség csak a fiúk időnként nehezen hagyják abba a zenélést 🙂 (a címadó szám a “The Whirlwind” 80 perces, az első CD-t teljes egészében elfoglalja). Nem könnyű darab, nem ezt ajánlanám a fárasztó nap utáni szivaros, whisky-s lazuláshoz vagy egy könnyed vacsorához a szeretteddel.

A kiadvány zenei anyaga:

CD1

1 – The Whirlwind

CD2

1 – All of the Above
2 – We All Need Some Light
3 – Duel with the Devil

CD3

1 – Bridge Across Forever
2 – Stranger in Your Soul

Az előadók:

Neal Morse – lead vocals, keyboards, guitar
Roine Stolt – guitar, vocals
Pete Trewavas – bass guitar, vocals
Mike Portnoy – drums, vocals
Daniel Gildenlöw – additional keyboards, additional guitar, additional percussion, backing vocals

Kellemes zenehallgatást!

https://justpaste.it/59bza

0

Visits: 10

Publication author

offline 4 hét

kalmy

Avatar 24
Comments: 234Publics: 52Registration: 04-10-2017

Transatlantic – Whirld Tour 2010 (2010) Inside Out Music

” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves zsking! tknk.io címen egy url rövidítő szolgáltatás találhat (a feltöltés eredi, hosszabb címét egyszerű rövid url-é ‘fordítja’. Ha nem bízol ebben a szolgáltatásban, akkor tudok adni közvetlen letöltő linket is a letöltéshez, ha megmondod, hogy az mp3 vagy flac a szíved csücske.
    Semmiképpen nem venném a lelkemre, ha vírusirtód miatt lemaradnál erről remek kiadványról.

    0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × öt =

Password generation