Jethro Tull – Benefit (1970) Island Records

Jethro Tull

1970. április 20-án jelent meg a Jethro Tull harmadik albuma, a Benefit, mely több szempontból is fordulópontot jelentett a zenekar történetében. Ez volt a Tull első milliós példányszámban fogyó albuma (a brit listákon harmadik lett), de az amerikai Top 10-ről csak egy hellyel maradt le. Ian Anderson szerint a dalok sötétebb hangulatúak, mint az előző két album dalai, és itt bukkan fel először a cinizmusnak az a formája, mely az Aqualungra lesz jellemző.
Ez volt az első album, melyen John Evan játszott (még csak vendégmuzsikusként) és az utolsó, melynek felvételén Glenn Cornick részt vett. A Benefit-turné (melynek során a Tull 1970. augusztus 30-án, éppen Jimi Hendrix előtt fellépett az Isle of Wight Festival 1970 nevű négynapos koncerten) végeztével, 1970 decemberében Cornick kiszállt; személyisége erősen különbözött a zenekar tagjaiétól. Míg a többiek sokat olvastak és korán lefeküdtek, ő inkább partikra járt. Konfliktusok nélkül váltak el, és az 1970-es évek hátralevő részében Wild Turkey nevű zenekarával többször a Tull előtt lépett fel. John Evan csak egy nyolc hónapos turnéra csatlakozott, végül 1980-ig a zenekar tagja maradt. Színpadi viselkedése és klasszikus zenei képzettsége egyedülálló élménnyé tette a Jethro Tull koncertjeit.” (Wikipédia)
Ian Anderson – ének, fuvola, akusztikus és elektromos gitár
Martin Barre – elektromos és akusztikus gitár
Glenn Cornick – basszusgitár
Clive Bunker – dob, ütőhangszerek
John Evan – zongora, Hammond orgona, billentyűs hangszerek

A számok:
01. With You There to Help Me – 6:15
02. Nothing to Say – 5:10
03. Alive and Well and Living in – 2:48
04. Son – 2:48
05. For Michael Collins, Jeffrey and Me – 3:47
06. To Cry You a Song – 6:09
07. A Time for Everything? – 2:42
08. Inside – 3:46
09. Play in Time – 3:44
10. Sossity: You’re a Woman – 4:31

https://zenekucko.com/01412

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kettő + 13 =

Password generation