Little G Weevil – The Teaser (2011) Apic Records

“Minden idők legnagyobb magyar sikerét könyvelhetik el a hazai blues rajongók. Little G. Weevil, azaz a 36 éves Szűcs Gábor nyerte a Memphisben véget ért 29. Nemzetközi Blues Fesztivál szóló/duó kategóriáját.Szűcs magyar idő szerint február 3-án hajnali 3 óra körül vehette át a díjat a memphisi Orpheum Színház nagytermében, ami mellett megkapta a legjobb gitárosnak járó címet is, szintén a szóló/duó kategóriában.

17 országból több mint 250 előadó és zenekar nevezett a Memphis (Tennessee, USA) legendás Beale Streetjén zajló 29. Nemzetközi Blues Párbajra (29th International Blues Challenge). A világ első számú blues zenei versenyén, 17 helyszínen, 2 napon át tartó elődöntőkből 100 előadó vagy zenekar jutott a pénteki középdöntőbe, ahonnan két kategóriában – zenekar ill. szóló/duó – mindössze tizenhatan jutottak a szombat délután kezdődött döntőbe, köztük a magyar Little G. Weevil is. Little G. Weevilt az Atlanta Blues Society nevezte be a versenyre.

A zsűri – közöttük a blues legenda, Muddy Waters fia, Big Bill Morgenfield – a szóló/duó kategóriában versenyző nyolc döntős közül, Little G. Weevil-nek ítélte az első díjat, aki győztesként 2000 dollárt, egy sajtó-promóciós csomagot és több nemzetközi blues fesztiválon való fellépést kapott. Ezen túl, mint kategóriája legjobb gitárosa egy Saint Blues Cigar Box gitárral lett gazdagabb.” (langologitarok.blog.hu)

“Little G. Weevil (Szűcs Gábor) 1977-ben született Budapesten. Tizenhét eves korában John Lee Hooker hatására kezdett el bluest játszani. Pár évvel később a Spo-Dee-O-Dee zenekar tagjaként, majd saját formációja, a Pure Blues élén került be a hazai zenei köztudatba. Négy lemezt, több száz hazai és külföldi koncertet követően Gábor 2004-ben az Egyesült Államok déli részébe költözött, hogy – elmondása szerint – végre blues zenész legyen.
„Ahogy egyre jobban beleástam magam ebbe a kultúrába, tudtam, hogy valami hiányzik a zenémből. Igazam lett.”
2005-ben Little G. első európai zenészként egy éves szerződést kapott a legendás memphisi Beale Streeten, turnézott Alabama, Mississippi, Arkansas államokban, fellépett a világ egyik legnevesebb bluesfesztiválján, a King Biscuit Fesztiválon Big Jack Johnson és Lonnie Shields társaságában. Első szólófelvételeit szintén Memphisben, helyi zenészekkel készítette. 2007. áprilisában Little G. az Egyesült Államok-beli King Mojo Records-szal kötött szerződést és két szerzeménye már hallható az amerikai bluesrádiókban. Első, teljes egészében saját számokból álló szólólemeze várhatóan az év végén jelent meg. Little G. élt Londonban és később visszatért az Államokba.” (gastroblues.hu)

A számok:
01. Real Men Don`t Dance – 3:23
02. The Teaser – 3:41
03. Big City Life – 4:40
04. Back Porch – 3:44
05. Highway 78 – 5:11
06. Apple Picker – 4:44
07. Dad`s Story – 2:34
08. 8. 47 – 4:41
09. Liquor Store – 2:40
10. She Used To Call Me Sugar – 4:25
11. Losing Cool – 3:25
12. Which Way Shall I Go – 3:58

https://zenekucko.com/04111

0

Visits: 8

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Little G Weevil – The Teaser (2011) Apic Records

” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

17 + tizenkilenc =

Password generation