Portishead – Dummy (1994) ℗ London Records

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat hétszázhatvanegyedik (761) lemeze.

Ha egyetlen zenekarral kellene definiálni a befordulást, a szorongást és a klausztrofóbiát, egyértelműen a Portishead lenne az ideális választás: a Beth Gibbons, Geoff Barrow és Adrian Utley alkotta, Bristol környéki tengerparti városból Portishead-ből indult társulat sötét tónusú, nyomasztó, lebegős muzsikája egyszerűen lenyűgöző és hátborzongató. Sokan még ma is a trip-hop teremtőinek tartják őket, pedig az 1994-es, zseniális alapműnek számító Dummy inkább új irányt mutatott a brit szaksajtó által elkeresztelt zenei irányzatnak.

A Portishead később nem követte a nyugat-angliai pályatársakat: nem orientálódott az elektronikus tánczene felé, mint a Massive Attack, és nem kötődött annyira a hip-hophoz, mint Tricky, hanem leereszkedett és bezárkózott saját zenei barlangjába, amelyben finoman vagy éppen nyugtalanító módon fért meg egymás mellett a füstös dzsessz, a csapongó breakbeat, a melankolikus pop és a filmzenei utalások.
A Dummyra jellemző egyfajta koszos, szemcsés bakelithangzás, és a lemez “nagy slágere” a Roods c. dal, mely a a dalszerzői zsenialitás csúcsa a lemezen.
Az albumért 1995-ben megkapták a Mercury Prize díjat.

01. Mysterons
02. Sour Times
03. Strangers
04. It Could Be Sweet
05. Wandering Star
06. It’s a Fire
07. Numb
08. Roads
09. Pedestal
10. Biscuit
11. Glory Box

https://tinyurl.com/4mwvzztk

BÓNUSZ:

Portishead – (1998) – Roseland NYC Live [FLAC]

https://www.ulozto.net/!Kf7wyV77K/portishead-1998-roseland-nyc-live-flac-zip

Találatok: 17

Publication author

offline 4 nap

dali300

262

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/

Comments: 529Publics: 1364Registration: 25-09-2017

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/ dali300 összes bejegyzése