Oliver Blume – Képek / Pictures (1991) Mega

Olivér Blume Képek című bemutatkozó albuma az Omega stúdióban készült 1991-ben. Eredetileg LP formátumban jelent meg a LocoMusic és a Hungaroton közös produkciójában.

Oliver Blume 1964. június 26-án született Delmenhorstban. A Hannover melletti Hildesheimben nőtt fel, 1984-1991 között végezte humán- és fogorvosi tanulmányait Budapesten. 1990-ben került kapcsolatba a zenészlegendával Presser Gáborral, ugyanebben az évben Zorán nagy sikert aratott albumára, az Élet dolgaira is komponált két dalt. 1991-ben nyílt lehetősége saját lemez kiadására Presser Gábor producerrel. Leszerződött  a Hungarotonnal és Magyarországon 1991 decemberében került forgalomba az első, Pictures című albuma. 1997-bn megjelent a Watering a Rose című albuma, amelyet Alex Perinnel közösen készítettek Németországban. 1999-ben kezdett együttműködni Oliver Noackkal és elkészítették a harmadik, angol nyelvű lemezt. Erről jelent meg 2001-ben Magyarországon a Budapest című maxi. 2002 decemberében a Better Late Than Never album Németországban jelent meg. Az EMI korábbi európai vezetőjének, Heinz Canibolnak a tanácsára Blume azóta német nyelvű kompozíciókra fókuszál.

Közben a Freiburgi Egyetemen száj- és állcsontsebészet / plasztikai sebészet szakon tanult, majd 4. évnyi intermezzo után Solingenben, jelenleg Münchenben él.

Olivér Blume – gitár, zene, szöveg
Karácsony János – gitár
Vogl Attila – klarinét
Lonecke van der Linden – oboa
Ferenczi György – szájharmonika
Presser Gábor – billentyűs hangszerek és az összes többi hangszer

Tracklist:

01 – Fears
02 – Travellers
03 – Last Journey
04 – Lovers
05 – Up To Your Eyes
06 – Little Girls
07 – Stray Cats
08 – The End
09 – Haight Street
10 – Baby
11 – Budapest
12 – Like Flowers Were In May
13 – Forever And A Day
14 – Bye-bye Today
15 – Krisztina

https://zenekucko.com/oliblupic

Oliver Blume – (1991) – Pictures (HCD 37557, Hungary) [FLAC] ℗ Mega*
https://tinyurl.com/z23j3er8

*Saját CD-rip



0

Visits: 13

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Oliver Blume – Képek / Pictures (1991) Mega” bejegyzéshez 10 hozzászólás

    1. Rám teljesen jellemző módon feltúrtam az internetet infóért, mindenhol kerestem, kivéve az előadó hivatalos honlapján az Életrajz menüpont alatt 😀 😀 Most kiegészítettem a leírást az található infók egy részével.

      0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

8 − 6 =

Password generation