Sting – The Bridge (2021) A&M Records

Az énekes minden reggelt egy kiadós úszással kezd: számára olyan ez, mint egy vallási rituálé. „Maga az album is vízfolyam-szerű, a rajta szereplő dalokat pedig különböző világokban élő emberek kötik össze – mintha sok-sok híd lenne közöttük” – mondta a 2021. novemberében megjelent, The Bridge című lemezéről.

A kiadvány egyszerre klasszikus és újszerű hangzásáért azok a zenészek is felelnek, akikkel Sting kollaborált az albumon, ők ugyanis az énekes régi barátai. Három dalt is együtt írt például Dominic Millerrel, akivel már több korábbi szerzeményén is dolgozott együtt. Miller mellett feltűnik a lemezen többek között Maya Jane Coles angol-japán techno dj, valamint Branford Marsalis szaxofonos, aki zenélt Sting első szólóalbumán is. A keverésért a négyszeres Grammy-díjas Robert Orton (The Police, Lady Gaga, Lana Del Rey, Robbie Williams, Backstreet Boys) felelt.

Számomra az a legfontosabb, hogy egy lemeznek egyedi hangja legyen. Ezen az albumon pedig nagyon nagyon közelről hallható az ének: ha valaki meghallgatja, úgy érezheti, mintha a fejében énekelnék” – mondta Sting azzal kapcsolatban, hogy milyen hatást szeretett volna elérni a hangzással.


Sting recorded ‘The Bridge’ during the pandemic with a coterie of trusted musicians beaming into his studio remotely. That easy sense of musical camaraderie, connection and kinship is on full display in the lead single ‘If It’s Love’, an unabashed pop song which is lent wings by a whistled refrain, joyful handclaps, and uplifting brass and strings. The urgently staccato, electric guitar-driven ‘Rushing Water’ soars with Sting’s trademark melodic invention and vivid imagery. The decidedly romantic ‘For Her Love’ is a delicate pledge that harkens back to some of Sting’s classic ballads. That said, Sting can breakdown the genesis of ‘Harmony Road’, a jazzy jam that artfully combines fever-dream, social realism and autobiography. The circle of trust of a group of likeminded musicians pulling in a myriad of brilliant directions but with one accord, is a solid foundation of ‘The Bridge’.

Tracklist:

01 – Rushing Water
02 – If It’s Love
03 – The Book of Numbers
04 – Loving You
05 – Harmony Road
06 – For Her Love
07 – The Hills on the Border
08 – Captain Bateman
09 – The Bells of St. Thomas
10 – The Bridge
11 – Waters of Tyne
12 – Captain Bateman’s Basement
13 – (Sittin’ On) The Dock of the Bay

https://zenekucko.com/stibri

 

1

Találatok: 80

Publication author

offline 21 óra

larryz

184
Comments: 363Publics: 1745Registration: 25-09-2017

Sting – The Bridge (2021) A&M Records” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?