The Alan Parsons Project –  I Robot  (1977) Arista 

Mint azt az első APP bejegyzésemben már leszögeztem feltétel nélküli rajongója vagyok Alan Parsons és Eric Woolfson munkásságának, ezért nézzétek el nekem, ha akár ez, akár az elkövetkező APP bejegyzések esetleg elfogultnak tűnnek majd. Ez nem csupán a véletlen műve!

Az 1976-os Edgar Allan Poe koncept album sikere után a szerzőpáros Parsons és Woolfson egy újabb koncept albumon dolgozik, melynek témája semmivel sem kisebb vagy egyszerűbb mint volt az Poe esetében: Asimov univerzuma, közelebbről a robotok, robotika és az ember. Bár már Asimov sem könnyed sci-fi olvásmánynak szánta a robot történetek, még akkor sem, ha első olvasatra inkább tűnnek jövőbe helyezett kriminek, detektív történetnek mint a korszak kemény magjának (Clark, Sheckley, Sturgeon, Moore, Dick, Bester …) sci-fi történetei, szerintem Parson és Woolfson megint kiváló érzékkel elkapta az alapmű(vek) mondanivalóját. Aki teheti nézze meg az eredeti vinyl belső borítóját, aki nem annak álljon itt a lemez gondolat motívuma:

I Robot… The story of the rise of the machine and the decline of man, which paradoxically coincided with his discovery of the wheel… and a warning that his brief dominance of this planet will probably end, because man tried to create robot in his own image.

Az eredeti kiadványt nem csak fizikailag, de a megvalósított koncepció szerint is két részre osztja a lemez egy-egy oldala. Az első oldal az indulás dacára inkább szól az emberekről akár a nóták címeit vagy azok szövegeit akár magát a zenét nézzük, míg a második oldal már inkább a ‘gondolkodó’ gépekről szól, de úgy hogy a spiritualitás azért ott van, hiszen az utolsó szám címében egyértelmű utalás a Teremtés könyvének első fejezetére, amely a világ teremtését írja le:

31. vers
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.

És jön Asimov/Parsons/Woolfson a lemez befejező számával és a nem létező 32. verssel!

A zenére nincsen más szavam csak az, hogy nagyszerű, megismételhetetlen. Van kb. 10-12 szám, amit nagyon szeretek az APP-től, na ezen az albumon van belőlük 3! És bár az témáját tekintve nem kifejezetten az Asimov-i robotikával foglalkozik, zeneileg pedig semmi köze az APP-hez, nekem a lemez hallgatásakor mégis szinte mindig Kubrick 1968-as Clark feldolgozása ugrik be, a 2001: Űrodüsszeia.

De mindegy is ki mire asszociál, aki ismeri ezt a lemezt az tudja, hogy mi kell neki a ‘lebegéshez’, aki pedig még nem az sürgősen hallgassa meg és közben szürcsölje azt az italát, amelyik segít neki az ‘átlényegülésben’ 🙂 ! Legutóbb Stuar barátunk osztotta meg velünk, hogy mit fogyasztott a Supertramp Crime Of The Century albuma mellé, így hát most kíváncsi vagyok, hogy mi az ajánlatotok az I Robot hangulatához.

A kiadvány zenei anyaga:

1. 1. I Robot
   2. I Wouldn’t Want to Be Like You
   3. Some Other Time
   4. Breakdown
   5. Don’t Let It Show
   6. The Voice
   7. Nucleus
   8. Day After Day (The Show Must Go On)
   9. Total Eclipse
   10. Genesis Ch. 1 V. 32

Az előadók:

David Paton – bass, acoustic guitar, backing vocals
Stuart Tosh – drums, percussion, backing vocals
Ian Bairnson – electric and acoustic guitars, backing vocals
Eric Woolfson – keyboards, vocoder, backing vocals
Alan Parsons – keyboards, vocoder, backing vocals, acoustic guitar
Duncan Mackay – keyboards
B.J. Cole – steel guitar
John Leach – cimbalom, kantele
Lenny Zakatek, Allan Clarke, Steve Harley, Jack Harris, Peter Straker, Jaki Whitren, Dave Townsend, the English Chorale, The New Philharmonia Chorus – vocals
Hilary Western – backing vocals
Smokey Parsons – backing vocals
Tony Rivers – backing vocals
John Perry – backing vocals
Stu Calver – backing vocals
Andrew Powell – orchestra and choir arranged and conducted

Kellemes zenehallgatást!

https://justpaste.it/8a11q

Visits: 40

Publication author

offline 1 hónap

kalmy

24

Comments: 234Publics: 52Registration: 04-10-2017