The Rolling Stones – A Bigger Bang (2005) © Virgin

Az A Bigger Bang a Stones 24. sorlemeze, és ezt előzte meg a legnagyobb várakozás is, hiszen az 1997-es Bridges To Babylon óta nyolc évet kellett várni a folytatásra. Más kérdés, hogy a Stones már érezhetően nem az albumokra helyezte a hangsúlyt és a hosszú szünet ellenére markánsan jelen volt az elmúlt években – nem úgy, mint például a nyolcvanas években. A Forty Licks című válogatáslemez, illetve a hozzá társuló turné tett arról, hogy a zenekar továbbra is a köztudatban maradjon, és ehhez nem is volt szükség újabb sorlemezre.

Mindenesetre Jaggerék régóta ígérgették ezt az albumot, és ha már így lendületben voltak, meg is csinálták. 2004 végén és 2005 tavasszán rögzítették a számokat Párizsban, majd a felvételeket Los Angelesben keverték meg a korábbi lemezekről “áthozott” producer, Don Was irányításával. A Jagger-Richards szerzőpáros igen termékenynek bizonyult, hiszen 16 szám került a lemezre, amelynek egy óra feletti játékideje is igazolja, nem egy sebtében összehajigált visszatérésről van szó.

Az album pedig nem finomkodik, és mindent megtesz azért, hogy igazolja a nagy várakozást. A nyitó Rough Justice rögtön úgy rúgja be az ajtót, hogy minden száj tátva marad: a leghúzósabb, rockosabb Stones-dal emberemlékezet óta, Richards gitárja dögösebb, mint valaha, míg Jagger elpusztíthatatlan energiával énekel tyúkokról, kakasokról és rókákról – mindezt igen frivol szövegkörnyezetbe helyezve. Igen magasra teszik ezzel a lécet, de az album képes megbirkózni ezzel a teherrel, és végig tartja a saját maga diktálta tempót.

A Stones a lemez címével kapcsolatban az ősrobbanásra gondolt, amihez hasonlóan szeretne újra indulni, és szeretné ezzel megnyerni a fiatal hallgatóságot az új évezredben is. Az album dalai alapvetően meztelenített, klasszikusra egyszerűsített, kb a 78-as “Some Girls” lemezhez hasonlóan. De keményebb, mint az a lemez, több bennük a korai rhythm and blues-os és rock and roll hatás.

01. Rough Justice
02. Let Me Down Slow
03. It Won’t Take Long
04. Rain Fall Down
05. Streets of Love
06. Back of My Hand
07. She Saw Me Coming
08. Biggest Mistake
09. This Place Is Empty
10. Oh No, Not You Again
11. Dangerous Beauty
12. Laugh, I Nearly Died
13. Sweet Neo Con
14. Look What the Cat Dragged In
15. Driving Too Fast
16. Infamy

https://tinyurl.com/e38k6adm

/pastebin/




 

0

Találatok: 7

Publication author

offline 22 óra

dali300

Avatar 235
https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban
Comments: 497Publics: 1342Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × 5 =

Password generation