Vörös István – Mindenkinek jó lesz – Kultrock (2021) Szerzői kiadás

A világjárvány okozta bezártságot kihasználva a tavalyi két lemez után idén is előrukkol a gitáros-énekes egy 14 számot tartalmazó albummal, ami a Mindenkinek jó lesz címet viseli.

Vörös István énekes, gitáros, dalszerző előadóművész, dacolva a változó divatokkal, a saját útját járva folyamatosan jelen van a hazai könnyűzenei életben. Az ország szinte minden pontján koncertezett, megannyi klub, pub és művelődési ház kis- és nagyszínpadán. Egyszálgitáros szóló és zenekari produkciójával is meghívást kapott már több nemzetközi zenei fesztiválra.

A közönség sokakat megérintő szövegvilágáért, dalainak könnyen megjegyezhető refrénjeiért, és a magával ragadó koncerthangulatért szereti Vörös István produkcióit.

Vörös István – ének, gitárok, basszusgitár, mandolin
Tót Attila – billentyűs hangszerek
Horváth Róbert – dob
Egri László – elektromos gitár
Vincze Zoltán – vokál
Szalóki Anett – vokál
Gerle – vibrafon

Tracklist:

01 – Mindenkinek jó lesz
02 – Minden nap vasárnap
03 – Szép időnk lesz
04 – Planemo
05 – Negédes édes
06 – Dolgozzunk együtt!
07 – Baj lesz! Csak nem
08 – Női táska – fogalom
09 – Összevissza – dal
10 – A hínár (Hírek a nagyvilágból)
11 – Ellenszélben
12 – Februárban ki hitte volna
13 – Farmotoros
14 – Veszteség 1920

Köszönet thoms01-nek (Naftamusic), az eredeti feltöltésért!

https://zenekucko.com/vorimijolku

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

 

0

Visits: 37

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

7 − hat =

Password generation