Aligha van művész a jazz világában, akinek fellépéseit nagyobb várakozás előzné meg. Keith Jarrett, sokak szerint korunk legjelentősebb rögtönző muzsikusa, több szempontból is megkülönböztetett figyelemre tarthat számot. A jazzt és a klasszikus zenét egyaránt magába foglaló, gazdagon dokumentált életműve széles körben hozzáférhető, a személyes találkozásra azonban fellépéseinek ritkuló száma miatt egyre kevesebbek alkalom adódik.
Hatvannál több lemeze közt olyan szólóprodukciók találhatók, melyek újraértelmezték a zongora szerepét a kortárs zenében. Facing You, Solo Concerts, The Koln Concert, Sun Bear Concerts, Paris Concert, Dark Intervals, Vienna Concert, La Scala és Radiance című albumainak szólózongora-improvizációiban a klasszikus zenétől a jazzen, a gospelen és a népzenéken át a bluesig a zenei nyelvek széles spektruma mutatja meg egylényegű természetét.
Zongorajátéka sokféle forrásból – a klasszikus, a blues-, a gospel, a country-, a rock-, vagy a keleti zenékből – merít, amelyek ösztönös dramaturgiai érzéke és szuggesztív előadásmódja révén szervesülnek egységes világgá. Játéka legtöbbször a saját hangulata és a hely szelleme által meghatározott improvizáció, kivételes formakultúrája azonban rögtönzött darabjait is tökéletesen megformált kompozíciókká rendezi. Olyan égi ajándék ez, amely minden koncertjét egyszeri és megismételhetetlen élménnyé avatja. ~ Turi Gábor
Keith Jarrett feels that this is his finest solo concert; having “courted the flame for a very long time,” he writes, this music speaks “the language of the flame itself.” Perhaps playing in the European-tradition-encrusted Vienna Staatsoper had an overt influence, for never has a recorded Jarrett solo concert fallen into such a logical, even classical overall structure as this one — all on the wing, mind you. Part I develops in a majestic 41-minute arch, opening with a simple chorale, devotional and trenchant, and suddenly kicking into a daring, complex, agitated toccata without a key center, technically dazzling and darting. That coalesces into a grand tonal passage with inferences of the great European piano concertos before subsiding into a quietly affirmative finale. Part II is shorter and less rigorously structured, surging and ebbing around shimmering tremolos and a brief pulsating rhythm, alternately evoking the Middle East and the medieval Dies Irae. Jarrett’s exalted judgment is close to the mark; though more Eurocentric than ever, these are his most impressive solo performances since Sun Bear.
© Richard S. Ginell /TiVo
Tracklist:
01 – Vienna, Part I
02 – Vienna, Part II
https://zenekucko.com/kejavico
Találatok: 63
Publication author
