Glenn Gould – Music from Kurt Vonnegut’s ‘Slaughterhouse-Five’ (1972/2015) Sony Music Entertainment

Nagyon kedvelem Kurt Vonnegut (1922-2007) regényeit.
Az ötös számú vágóhíd, avagy A gyermekek keresztes hadjárata, szolgálati tánc a halállal című könyve különösen megfogott. Utolsó sorkatonai évemben, 1973-ban jelent meg az Európa Kiadó Európa Zsebkönyvek sorozatában, és azonnal egyik kedvencemmé vált.

Vonnegut a II. világháború utáni időszak egyik legnagyobb hatású amerikai írója volt. Dédszülei Németországból vándoroltak ki Amerikába 1848-ban.
Mint az amerikai hadsereg katonája 1944-ben fogságba esett és hadifogolyként Drezdába került, itt egy hústároló pincéjében vészelte át a város semmivé bombázását 1945 februárjában. A szörnyű élményt mintegy 25 évvel később Az ötös számú vágóhíd és a Bajnokok reggelije ikerregényekben sikerült kiírnia magából.
A regényből 1972-ben George Roy Hill (1921-2002) amerikai rendező készített filmet. (Ő volt az, aki az általam szintén nagyon kedvelt alapfim, A nagy balhé című filmjéért 1973-ban elnyerte a legjobb rendezésért járó Oscar-díjat)
A film nagyon jól sikerült, és jelenítette meg a regény lényegét.
„Szeretem George Roy Hillt és az Universal Picturest, akik hibátlanul fordították a regényemet, Az ötös számú vágóhidat, hogy a filmvászonra kerülhessen… Nyáladzok és vihogok minden alkalommal, amikor nézem a filmet, mert annyira harmóniában van azzal, amit éreztem, amikor írtam a könyvet.” (Kurt Vonnegut)
A film zenéjét a zongorazseni Glenn Gould (1932-1982) Bach műveiből állította össze. Erre – mármint hogy filmzenével foglalkozzon – a meglehetősen finnyás Gould életében mindössze két alkalommal került sor.

A film zenéje:
Johann Sebastian Bach
Concerto for Piano and Orchestra No. 5 in F Minor, BWV 1056

01. I. [Allegro]
02. II. Largo
03. III. Presto
Glenn Gould (piano)
Columbia Symphony Orchestra
Vladimir Golschmann

Goldberg Variations, BWV 988
04. Variation 18 – Canone alla Sesta a 1 Clav.
05. Variation 25 a 2 Clav.
Glenn Gould (piano)

Brandenburg Concerto No. 4 in G Major, BWV 1049
06.III. Presto
Marlboro Festival Orchestra, Alexander Schneider (violin), Rudolf Serkin (piano)
Pablo Casals

Concerto for Piano and Orchestra No. 3 in D Major, BWV 1054
07. I. [Allegro]
08. II. Adagio e piano sempre
09. III. Allegro
Glenn Gould (piano)
Columbia Symphony Orchestra
Vladimir Golschmann

https://zenekucko.com/08097

0

Visits: 111

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Glenn Gould – Music from Kurt Vonnegut’s ‘Slaughterhouse-Five’ (1972/2015) Sony Music Entertainment” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, olvassátok el, vagy hallgassátok meg a regényt.

    Az ötös számú vágóhíd, avagy A gyermekek keresztes hadjárata PDF https://data.hu/get/13180676/Az_otos_szamu_vagohid.pdf
    Az ötös számú vágóhíd, avagy A gyermekek keresztes hadjárata MP3 https://mega.nz/file/YKpBXA7A#CJpmemkvD9ehDgUIZf7_QvwEyMnppLjU-5UnscJlNlc

    És/vagy nézzétek meg a filmet:
    https://videa.hu/videok/film-animacio/az-otos-szamu-vagohid-1972-wq7Cxd3kQVztTY7e

    0
      1. Köszi, ehhez most kedvet kaptam. A Titán szirénjeit huszonéves fejjel olvastam. Teljesen le voltam nyűgözve attól, ahogy kiemelt egy kozmikus környezetbe. A másik, a Bajnokok reggelijére már nem is emlékszem, csak a tágra zárt pumák rémlenek. 😃

        0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkettő − 10 =

Password generation