Sting – … All This Time (2001) ℗ A&M Records, US

Gordon Matthew Thomas Sumner stílusos házavató bulija, ami majdnem elmaradt. Az előzetes szándék szerint intim, családias légkörben zajló koncertnek végül különös hangulatot kölcsönzött, hogy a felvétel napja, szeptember 11-re esett.

Az énekes szólópályáját átfogó, és néhány régi Police slágert is magába foglaló 16 dalt egy Toszkánában, mindössze 200 fős közönség előtt adta elő.

Sting és kísérőzenekara, Manu Katche dobos, Dominic Miller gitáros, Chris Botti trombitás, Jason Rebello zongorista, Mark “Kipper” Eldridge billentyűs, Christian McBride basszusgitáros, Marcos Suzano ütős, valamint Jaques Morlenbaum csellista, Clark Clayton pozános, illetve Janice Pendarvis, Katreese Barnes és Jeff Young háttérénekesek.

Az események híre az utolsó pillanatban érte a zenekart. Sting először hallani sem akart a koncertről, de aztán ő és a zenekar elhatározta, hogy mégis megpróbálják eljátszani a dalokat a tervek szerint. A csapat minden tagja úgy érezte, hogy a zenélés az egyetlen dolog, amivel önmagukat is megnyugtathatják, és azok, akik eljöttek megnézni a koncertet is megérdemelték, hogy Sting és zenekara fellépjen. Úgy döntöttek, hogy az internetes közvetítés elmarad, illetve mindössze egyetlen dal kerül fel a világhálóra, az pedig a Fragile című szám, amelyet kegyeletből játszott a társaság. Azt is megbeszélték, hogy ezen dal lejátszása után, a közönség hangulatát is figyelembe véve, döntenek a folytatásról.

A Fragile című balladát így ajánlotta Sting a közönségnek: “Ezt a dalt azoknak játsszuk ma, akik életüket vesztették.” Ezt követően a nézők biztatására a zenekar folytatta a koncertet, amelyet az …All This Time album örökít meg.

01. Fragile
02. A Thousand Years
03. Perfect Love… Gone Wrong
04. All This Time
05. The Hounds Of Winter
06. Don’t Stand So Close To Me
07. When We Dance
08. Dienda
09. Roxanne
10. (If You Love Someone) Set Them Free :55
11. Brand New Day
12. Fields Of Gold
13. Moon Over Bourbon Street
14. If I Ever Lose My Faith In You
15. Every Breath You Take
+
Mad About You – EU version (dali300)

https://tinyurl.com/a8jj2yr5

-justpaste-




 

0

Találatok: 91

Publication author

offline 20 óra

dali300

Avatar 255
Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/
Comments: 527Publics: 1359Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kettő × 2 =

Password generation