Yes – The Progressive Era • 1969-1980 • 

A Yes hamar kitűnt zenei stílusával, hangzásvilágával, amelyre mind a komolyzene, a progrock és az art rock stílusjegyei jellemzőek. Sorra követték egymást a kiváló albumok, amelyek a 70-es évek végétől a kritikusok szerint már semmi újdonságot nem nyújtottak.

Jon Anderson (1944. okt. 25.) és Chris Squire (1948. márc. 4.) már régóta próbálkoztak zenéléssel, amikor 1968-ban olyan, később sztárokká vált hírességekkel, mint Bill Bruford, Tony Kaye és Peter Banks megalapították a Yest.
Az együttes hamar kitűnt zenei stílusával, hangzásvilágával, amelyre mind a komolyzene, mind az art-rock stílusjegyei jellemzőek. A négy kitűnő zenész képességei mellett Jon Anderson kristálytiszta, képzett, igen magas Miki egér-szerű hangja lehetővé tette, hogy egy új, elnevezhetetlen stílust hozzanak létre. Első lemezüket az Atlantic kiadó jelentette meg 1969-ben. Az együttes tovább finomította stílusát. Hosszú, összetett számokat írtak, amelyek gyakran szünet nélkül kapcsolódtak egymáshoz. A fokozatos hangzásbeli újítások feszültséget keltettek a zenészek között, ezért 1970-ben távozott az egyik alapító, Peter Banks. Az együttest nem viselte meg a távozás, a Tomorrow gitárosával Steve Howe–val folytatták tovább munkájukat, és sokkal magasabb szintre jutottak. Elkészült a Yes album, amely az első nagy értékű, eredeti alkotásuk. Ezen már Anderson írta a szövegeket, aki a Yes mellett a KING CRIMSON-ban is énekelt, mint session zenész. 1971-ben távozott Kaye. Ekkor alakult ki a Yes klasszikus felállása, amelyben a billentyűs hangszereket a volt Strawbs tag, a virtuóz Rick Wakeman (1949. máj. 18.) kezelte.

A nagy gonddal elkészített albumokat csodálatos borítókkal díszítették. A fantáziarajzok, elvont grafikai megoldások Roger Dean remekművei. A Fragile című korongtól kapcsolódott össze a grafikusművész munkássága a Yes zenéjével. A lemezen felváltva hallhatók a tagok közös szerzeményei az egyéni kompozíciókkal. Brilliáns megoldás a We Have Heaven, amin Jon Anderson – a technikai lehetőségek segítségével – 6 szólamban énekel. Emellett még a Roundabout emelkedik ki a sorból.

A zenei koncepciójukhoz tökéletesen illett Anderson jellegzetes hangja és énekstílusa. 1979-ben Wakemannak is személyi problémái adódtak a többiekkel, ezért távozott az együttesből, és folytatta sikeres szólópályáját. Anderson a kevésbé sikeres önálló munkái mellett Vangelis-szel készített magas színvonalú, remek albumokat. A Yes megmaradt tagjai még összehoztak egy lemezt Drama címmel, de ennek nem volt jelentős sikere, így az együttes átmenetileg megszűnt.

Yes – (1969) – Yes (SHM-CD • WPCR-13512, JP) [FLAC] ℗ 2009 Atlantic
Series: イエス紙ジャケット・コレクション

• Link • 

• Link •

• Link •

• Link •

1.Disc
2.Disc

Yes – (1974) – Relayer (7567-81534-2, FR) ℗ 1988 Atlantic
• Link •

Yes – (1977) – Going for the One • (AFZ 157, US) ℗ 2013 Audio Fidelity
• Link •

Yes – (1978) – Tormato • (SHM-CD • WPCR-13523) ℗ 2009 Atlantic
• Link •

Yes – (1980) – Drama • (603497984497, EU) ℗ 2008 Rhino
• Link •

Yes – (1979) – Yesshows • (7567-82686-2, DE) © 1980 Atlantic
• Link •

https://tinyurl.com/2p9eskb4

-justpaste-

Album info:
https://pastebin.com/uE3tejgA

Találatok: 61

Publication author

offline 3 nap

dali300

255

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/

Comments: 527Publics: 1359Registration: 25-09-2017

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/ dali300 összes bejegyzése