Besh o droM – Gyí! (2005) Besh o droM

“A magyarországi világzene egyik jelentős képviselője a Besh o droM zenekar. 1999-ben alakult. Nevének jelentése lovári cigány nyelven: „Üld meg az utat!” (mint a lovat szokás, azaz indulj el).
Balkáni és román cigány illetve közel-keleti tradicionális zenét ötvöznek magyar zenével, és játszanak sajátos feldolgozásban, összeolvasztva különböző zenei stílusokat.

A zenekar elődje a Sógor kóma együttes, melyet Barcza Gergely, Pettik Ádám és Tóth József alapított.
Az elnevezés arra utalt, hogy Barcza és Pettik egymásnak sógorai.
Első fellépésük Besh o droM néven, 1999-ben a Diákszigeten akkora sikert aratott, hogy még ugyanazon a fesztiválon többször is zenéltek.
2000-ben megpróbálkoznak a Space Besh o droM formációval, amiben teret kap az elektronikus hangzás: a népi gyökerek a DJ és a dobprogram segítségével modernebb, „partisabb” zenévé alakulnak.
A projekt a dobprogramokért felelős K-Roy tragikus halála után nem folytatódott tovább, bár DJ-Mangóval még többször felléptek.
Első lemezük, a Macsó hímzés platinalemez lett és egyedüli magyar lemezként felkerült a Magyar Narancs 2000. évi 15-ös world music listájára. A zenekar „Gyí!” című lemeze még európai megjelenése előtt felkerült az angol fRoots világzenei szaklap Top-10 és a World Music Chart Europe Top-20 listájára.
A kezdetektől fogva koncerteznek külföldön, először Angliában, Franciaországban és Olaszországban, később Spanyolországban, Németországban, majd Európa többi részén.2001-2002-es évadban a Szegedi Nemzeti Színházban Alföldi Róbert rendezésében játszanak a Szentivánéji Álomban. 2003-ban eljutnak a tengeren túlra is, ahol rögtön első alkalommal a Montreali Jazzfesztiválon 35 ezer ember előtt hatalmas sikert aratnak: abban az évben megkapják a fesztivál Best of címét.”(Őszisokadalom.ro)

A számok:
1. Újcsocsek
2. Tortapapír
3. Makedón
4. Lei Toi
5. Fidóé
6. Meggyújtom a Pipám
7. Kavalos
8. Lake Jakha
9. Mániás Depresszió
10. Úgy elmennék

A zenészek:
Bass Guitar – Zsoldos Tamás
Cimbalom – Csurkulya József
Double Bass – Molnár Laci (tracks: 5, 10)
Drums [Tapan Drum] – Dr. Talabos Csaba
Goblet Drum [Derbuka], Sequenced By [Drum Machine], Percussion [Water Can], Percussion, Producer – Pettik Ádám
Guitar, Producer – Sidoo Attila
Saxophone [Alto & Soprano], Kaval, Recorded By, Producer – Barcza Gergő
Saxophone [Tenor], Clarinet – Békési László
Trumpet – Tóth Péter
Vocals – Juhász Miczura Mónika (tracks: 4, 8), Pettik Ádám (tracks: 6, 10), Szalóki Ági (tracks: 2, 3, 6)

A 2012 November 1-i bejegyzés frissítése.

https://zenekucko.com/01252

0

Visits: 59

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt × egy =

Password generation