
Már régóta gondolkozom a mai nap témáján több okból is. Egyrészt ifjúságom, egyetemi éveim egyik nagy kedvence, ezt a kazettát is rojtosra hallgattam, míg a másik ok pedig a téma rendkívül széles köre és reményeim szerint olyan általános ismerete, ami mellé azért egy-két érdekességet én is oda tudok tenni.
A történet a mára már messzi múltban, a XIX. század végi ködös Angliában kezdődött. Itt alkotott az az író akit Jules Verne-vel a science fiction atyjaként tartanak számon: ő Herbert George Wells. Wells fiatalon természettudományokat hallgatott, politikailag baloldali, sőt a Munkáspárt képviselő jelöltje is volt. Írásai, hasonlóan Verne-hez jóval meghaladták kora természettudományos ismereteit. Az 1914-ben kiadott “A felszabadult világ“-ban a következőket írja: “A korai huszadik század embere számára semmi sem lehetett nyilvánvalóbb mint a háború lehetetlenné válásának gyorsasága“, amivel az akkor még ismeretlen atombobára gondolt!
Nos ez az író 1898-ban adta ki a mára már világhírűvé vált művét, a Világok harca című regényét, amely a marslakók egy elképzelt földi invázióját írja le. A könyv korabeli sikerességét jelzi, hogy Amerikában – ahogyan ma mondanák, kalóz másoltként – még az angliai megjelenés előtt kiadták, sőt hat héttel a hivatalos megjelenés után a Boston Post-ban ott figyelt a nem hivatalos ‘folytatás’: “Edison meghódítja a Marsot” címmel 🙂 . Mindezt a kor imperialista, megszállós felfogása szerint tálalva és megfűszerezve némi biológiával, szociáldarwinizmussal.
Majd eltelik 40 év és 1938. október 30-án és az Atlanti óceán szemközti oldalán egy színész (később híres rendező) Orson Welles megbolondítja az embereket egy fiktív rádiójátékkal. Az esti műsor a szokásos módon indul, időnként megszakítják a műsort reklámokkal és hírekkel, majd a híradások közben egyszer csak szokatlan marsi tevékenységekről adnak hírt, amit egy New Jersey államban található farmra zuhant tárgyról szóló hír követ. Ezután már felgyorsulnak az események, ‘helyszíni’ bejelentkezések mutatják a marslakók kegyetlenkedéseit és a híres hősugarat. A pánik nagyságát utóbb már vitatják, mivel az adás viszonylag szűk körben volt fogható, de még ma is beszélünk róla … Sőt a kitalált leszállóhelynek saját emlékműve van New Jersey-ben.

A téma természetesen a zenészeket sem hagyta hidegen és így el is érkeztünk a mai bejegyzés közvetlen témájához. 1978, Jeff Wayne zenész, zeneszerző kiadja új darabját, amely a témába vág. Wells Világok háborúja könyvéből egy zenés darabot állít színpadra. Most itt lenne az hely, hogy elmondjam, hogy a lemez mennyire jó, hogy volt idő amikor minden nap meghallgattam, hogy a gyermekem kérte, ne hallgassam a kocsiban, mert kirázza a hideg tőle. ULAAAAAAAAAAAA. Nem teszem. Hallgassátok meg és tegyétek a ‘polcotokra’!
Sokan nem gondolják, sőt jó magam is ennek a bejegyzésnek az írása közben döbbentem rá, hogy Wells regénye milyen hatással volt/van ránk megjelelnésétől: 1938 Orson Welles rádió játéka, az 1953-as Byron Haskin féle film, valamikor az 1990-es években a Magyar Rádió elkészíti a hangjáték magyar verzióját, 2004 a Half Life 2 tripodjai, 2005 Spielberg filmje Tom Cruise főszereplésével, 2010 az Első Pesti Egyetemi Rádió szintén feldolgozza, mely esetben a történet Kulin György csillagász főszereplésével Budapesten játszódik, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Most a 1996-ban megjelent CD változatot hoztam, de mint mondtam ez egy nagy kedvenc nálam, így az album a birtokomban van az eredeti vinyl nagy felbontású (24 bit, 192 kHz) változatában és a 2005-ös SACD kiadvány is a multimédia szerveren van, sőt itt figyel a 2012-es Sony Music Entertainment The New Generation kiadás is, ha valakit érdekel.
A kiadvány zenei anyaga:
-
- The Eve Of The War
- Horsell Common And The Heat Ray
- The Artilleryman And The Fighting Machine
- Forever Autumn
- Thunder Child
- The Red Weed (Part 1)
- The Spirit Of Man
- The Red Weed (Part 2)
- Brave New World
- Dead London
- Epilogue (Part 1)
- Epilogue (Part 2) (NASA)
- The Spirit Of Man (Dubulladub) – bonus track
- Dark Autumn Dub – bonus track
- Forever Autumn (Remix 95) – bonus track
- Epilogue (Part 2) – The Eve Of The War (Remix 95) – bonus track
Kellemes zenehallgatást!
https://justpaste.it/62h0d
Találatok: 93
Természetesen igaz minden szava 🙂
https://indavideo.hu/video/A_nagy_marsi_haboru_1913-1917
Tetszett a bejegyzés, és a film is 🙂
Mindkettőtöknek köszönöm.
Nincs mit! 🙂