Fonográf – Na mi újság Wágner úr? (1975) Hungaroton/Pepita

Fonográf

A legjelentősebb hazai zenekarok egyike 1973 szilveszterén alakult, abból a ravasz megfontolásból kiindulva, hogy már másnap megünnepelhetik egyéves fennállásukat…Csúcs együttes, amelynek tagjai korábban az Illés, illetve a Tolcsvay és a Trió kötelékeiben fejtették ki áldásos tevékenységüket. Muzsikájuk lobogójára a country és rock szavakat pingálták, de az eltelt idő tanúsága szerint szívesen kalandoztak más műfajok útvesztőiben is. Az egymás iránt érzett barátság, a közös zenei nyelv és talán szorongás alaptermészetük miatt, megalakulása óta mit sem változott az együttes összetétele.

“Az események végső kimenetelére mégis Piszkos Fred közbelépése válik döntővé, aki a Na, mi újság, Wagner Úr nevű hajón követi válogatott legénységével a milliomos hajóját.”
Tehát innen a “rejtélyes” albumcím, vagyis Rejtő Jenő “Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára” című írásából, amihez a lemeznek egy szám kivételével semmi köze sincs, ennek ellenére legalább annyira szerettük a Fonográf második lemezét, mint a “rejtői” könyvet.

A lemez tartalma:
1. Wagner úr [Bródy/Szörényi]
2. Még nem tudom [Bródy/Szörényi]
3. Élj boldogan [Bródy/Szörényi]
4. Egy őszinte dal [Bródy/Tolcsvay]
5. Rám vár az élet [Bródy/Tolcsvay]
6. A széllel szemben [Bródy/Szörényi]
7. Az első sorban ült [Bródy/Móricz]
8. Hol jársz, Gabriella? [Bródy/Tolcsvay]
9. Ha csókol a szád [Németh]
10. Álmodunk és ébredünk [Bródy/Szörényi]
11. Ha felépül végre a házunk [Bródy/Szörényi]

A zenekar tagjai:
Szörényi Levente (ének, gitár)
Bródy János (gitár, steel-gitár)
Tolcsvay László (billentyűs, ének)
Szörényi Szabolcs (basszusgitár, ének)
Móricz Mihály (gitár, ének)
Németh Oszkár (dobok)

Barnus 2012-es bejegyzésének frissítése.

https://zenekucko.com/03353

0

Visits: 3

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

1 + kilenc =

Password generation