Marcin Patrzałek – Hush (2016) • Digital Media

Tegnap estig Marcin Patrzałek, a nem mindennapi technikával játszó 21 éves lengyel gitárzseniről nem is tudtam, aztán vendégként lépett színpadra és elsőre nem is tudta előadni Bach átiratát egy technikai malőr miatt. A zenekar addig eljátszott egy Elgar részletet míg megoldották a hibát, majd másodszorra újra a színpadra lépett hangos taps közepette és megcsillogtatta tudását.  … tátva maradtak a szájak. A srácot már a legnagyobb reménységek között emlegetik.

Marcin 2015-ben tűnt fel a lengyel ’Must Be The Music’ show nyerteseként 15 évesen, folyamatosan koncertezik, rengeteg átiratot készít, többek között Beethoven, Paganini művekből, de a Metallica és a System of a Down sem áll messze tőle. Sikerrel szerepelt több nemzetközi tehetségkutatón és gitárversenyen, kiadott egy albumot és egy EP-t, nagynevű magazinok kezdtek el cikkezni róla, a megmozdulásairól készült videók nézettsége mára túl van a 170 millión, 2018 óta az Ibanez gitármárka endorsere. Az igazi áttörést az ’America’s Got Talent’ 2019-es szériája hozta számára, ami után a Sony Masterworkshöz szerződött.

01. Penumbra
02. Salt
03. Storm
04. Hush
05. Paper Thin Sky
06. Asturias
07. For The Sleep
08. Salt (Essex Remix)
09. Hush (Essex Remix)

http://link.odavisz.cam

-justpaste-




 

 

0

Találatok: 122

Publication author

offline 21 óra

dali300

Avatar 255
Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/
Comments: 527Publics: 1359Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/

Marcin Patrzałek – Hush (2016) • Digital Media” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × 3 =

Password generation