The Cult – Electric (1987) + Electric Peace (2013) ℗ Beggars Banquett

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat 592-ik lemeze. Nem csak a ’87-es esztendőben, de úgy nagy általánosságban is csak egyetlen lemez mérhető hozzá, ez pedig a Guns-tól Appetite For Destruction. Habár nyilván a Cult kezdte hamarabb az ipart és ők már rég ismert banda voltak mire kihozta a Guns az első lemezét, sőt még turnéra is elvitték a kis ismeretlen zenekarocskát, azért mégis ez az a két lemez, ami abszolút meghatározó, ami az üstökénél ragadja meg a hard rock műfaj lényegét és olyan tüzes, szilaj és parázs, mint talán egyetlen másik sem.

DE,

a The Cult legnagyobb problémája, hogy mióta amerikai bandaként nyomulnak, a kiadók és producerek bokszzsáknak nézik őket. Hogy némileg pontosabb legyek, az 1987-es Electric óta van ez így. Annak idején a Love (1985) igazi gót-rock sztárt faragott belőlük hazájukban, a briteknél, meg is csinálták még otthon a nagyon hasonló minőségű folytatást, a Peace-t, ami mégsem volt elég jó “odaát”, Rick Rubin meglátta bennük az AC/DC-t és meg is csinált valami hasonlót, ami jó és sikeres is lett, de a gót-hatást alaposan kivette belőlük, így kevésbé hasonlított az eredeti The Culthoz. Aztán még feljebb léptek, jött a Sonic Temple, szupersztárok lettek attól, hogy Bob Rock meg a Led Zeppelint látta meg bennük. A lemez tényleg nagyon-nagyon jó lett, de a The Cult saját-eredeti hangzása ismét és még inkább a háttérbe szorult. Az ezt követő Ceremony, a kevésbé erőszakos Richie Zito-val azért küzdött a kettősséggel, mert szupersztárként már nem lehetett nagyon ugrálni, elfogyott körülöttük a levegő, a indián tolldíszek meg végül betömték végleg a kapukat is.

Tulajdonképpen azóta is küzdenek ezzel a kettős arccal. Olyan szupersztárok ők, akik ha azt csinálják, amit maguktól tudnának, a dolog azonnal klub méretűre szűkül, besül, mert túl underground, nem elég kommersz. Ha meg engedik a befolyását a kemény kezű producereknek, akkor meg a végeredményben nem találják meg eléggé magukat, rugdossák is ki rendesen utána a tagokat, de végül inkább mégis tovább akarnak lépni belőle, hátha akkor majd engedik nekik, hogy végre használhassák azt a sajátos, The Cultos gótos hangjukat-érzelmeiket.
(passzio.hu)

01. Wild Flower – (AC/DC riff koppintás)
02. Peace Dog
03. Lil’ Devil
04. Aphrodisiac Jacket
05. Electric Ocean
06. Bad Fun
07. King Contrary Man
08. Love Removal Machine – (The Rolling Stones riff koppintás)
09. Born to Be Wild (Steppenwolf cover)
10. Outlaw
11. Memphis Hip Shake

Ian Astbury – ének
Billy Duffy – gitár
Jamie Stewart – basszusgitár
Les Warner – dob

http://link.1987.odavisz.cam (klikk)

-pastebin-

++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

The Cult – Electric Peace (2013) ℗ Beggars Banquet

2013-ban a The Cult, Electric Peace címmel egy speciális dupla kiadványt dobott piacra. A dupla korong egyik felére a klasszikus 1987-es Electric album került fel, a másik korong az addig soha ki nem adott Peace című anyagot tartalmazta. A Peace munkacímű album 1986 októberében Steve Brown producerrel készült el, de a banda nem volt elégedett a hangzással, így Rick Rubint ültették a produceri székbe, aki viszont nem volt hajlandó újrakeverni a dalokat, hanem újra fel is vették mindet. Így született meg az Electric. A Peace egyes dalai pedig kislemezek B-oldalán bukkantak fel, illetve Rare Cult című limitált box seten.

https://link.2013.odavis.cam (klikk)

-justpaste-




 

0

Találatok: 57

Publication author

offline 1 nap

dali300

Avatar 182
https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban
Comments: 484Publics: 1326Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

11 − 1 =

Password generation