50 Years Of Musical Exploration CD23 – The Heart of Romanticism (2007) Harmonia Mundi

A Harmonia Mundi független kiadó 50 éves fennállását ünneplő sorozat huszonharmadik korongja a romantikusok műveiből válogat.

A  klasszicizmust felváltó irányzat a romantika 1820-tól a 19. század végéig tartott. Elnevezése a francia roman = regény szóból ered, de a középkorban így nevezték az anyanyelven írt elbeszélő műveket is.
Általános jellemzői: érzelem dús, regényes, meseszerű, álmodozó, a hősi múltat idéző, szélsőséges, a népi hagyományok felé forduló.
A romantika a reformok, forradalmak, társadalmi átalakulások, nemzeti függetlenségre törekvések korszaka volt.
A stílusirányzat központja Franciaországban volt. A 19. században a világ minden tájáról Párizsba sereglettek a művészek, ahol a lázas munkatempóval együtt járó kavargó viták megérlelték az új stílust.
Párizst a művészetek fővárosává tették.
A zenei romantika (1835-1910) az irodalmi és a képzőművészeti után 15 évvel később indul, időben azonban túléli és jelentőségében is túlszárnyalja azokat. A zenei romantika élete átfogja az egész 19. századot, sőt még a századforduló után is jelentős szerepet tölt be.
Ezért is nevezik a 19. századot a zene századának. A kor zenei életében néhány új vonás lesz jellemző.
Megváltozik a művész helyzete a világban: már nem köti az egyház, az udvar rezidenciája, szabad polgár, szabad művész lesz.
Ez a szabadság azonban létbizonytalanságot, kiszolgáltatottságot jelent.
A legtöbb romantikus művész megélhetési gondokkal küzd. A változások eredményezik, hogy a zenével foglalkozó művészek előadóművészek és alkotóművészek is legyenek egyidejűleg.
Az új generáció jellemző vonása a sokoldalú műveltség (pl.: Liszt Ferenc előadóművész, zeneszerző és pedagógus is).
Tehát az egyházi, udvari, hivatali kötöttségektől mentes, szabad művész korlátlanul tekinthet szét a világban, és a szélesebb értelemben vett kulturális élet aktív részese lesz. (irodalmiradio.hu)

https://zenekucko.com/05851

0

Visits: 17

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenöt − 6 =

Password generation