Dörnyei Gábor – Drums, Music and Friends (2007) Hunnia Records

A Londonban élő Dörnyei Gábor a hazai könnyűzenei és ütős élet egyik meghatározó személyisége. 1977-ben született Szegeden. 12 éves korában ösztönösen kezdett el dobolni, majd ’90-ben a szegedi zeneiskolában Bedő Gábor növendéke lett.  ’94-ben – az azóta is működő – Gőzerő együttesben kezdett játszani, akikkel rögzítette első CD-felvételét ’95-ben.

Ugyanebben az évben kezdett Szendőfi Péternél dobolni tanulni, aki beajánlotta a Nemzetközi Dobos Gálára. 2001-ben elkészítette addigi legfőbb munkáját, önálló multimédiás cd-jét, amellyel sok helyen fellépett, dobkurzusokat tartott. Két évtizede megszállotként gyűjti a dobokat. Rendszeresen fellépett mind a Ceglédi Dobos Gálán, mind a Dobosok Farsangján, és egyéb nagyszabású rendezvényeken. Magyarországi elismerései mellett (Az év Dobosa, Emerton Díj, Arany Dobverő Díj, Magyar Rádió Dobosa stb.) 2010-ben az angol RHYTHM Magazine a “Világ 10 legjobb fiatal dobosa” közé választotta.

Csepregi Gyula – szaxofonok, fuvola
Cziranku Sandor – gitár
Frey György – basszusgitár
Horváth Kornél – hang, ütőhangszerek
Horváth “Pluto” József – basszusgitár
Lerch István  – billentyűs hangszerek, vocoder, ének
Mits Gergő – basszusgitár
Rátonyi Róbert – billentyűs hangszerek
Romhányi Áron – billentyűs hangszerek
Sárik Péter – billentyűs hangszerek
Szappanos György – basszusgitár
Tóth Gyula – gitár
Tóth Sándor – szaxofon
Dörnyei Gábor – dobok, ütőhangszerek, ének

Tracklist:

01 – One Night in Tunesia
02 – Plus One
03 – Hard Week
04 – Mozambiqudu
05 – Captain of “T”
06 – Music Shop
07 – My Word Music
08 – Step One
09 – Over the Rainbow
10 – Step One – video version

https://zenekucko.com/dogadumafru

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

 

 

0

Visits: 83

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Dörnyei Gábor – Drums, Music and Friends (2007) Hunnia Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

15 − hét =

Password generation