Luigi Boccherini – String Quintets Vol III CD1 (2005) Brilliant Classics

Luigi Boccherini

“A 18. századi hangszeres zene egyik legjelesebb képviselője, Luigi Boccherini (1743-1805) művész- és zenészcsaládba született Lucca városában. Apja nagybőgős volt, fiát gordonkásnak tanította. A fiú gordonkajátéka elkápráztatta környezetét, és már 13 éves korában fellépett.

Továbbtanulásra Rómába (1756), a Szent Péter-bazilika karmesteréhez küldték.
Hangversenyt adott Bécsben az udvarnál, látogatást tett Sammartininél Milánóban, majd visszatért Luccába, ahol a helyi színházi zenekarban játszott. Ekkor már komponált, Luccában két oratóriumát és egy operáját is bemutatták.
Vonósnégyest alakított Filippo Manfredivel, a kiváló hegedűssel.
1766-ban hangversenykörútra is indult vele Észak-Itáliába, Bécsbe és Párizsba.
A nagy sikerek meghozták gyümölcsüket, a párizsi spanyol követ ajánlására 1769-től a madridi udvar zeneszerzője lett.
Ebben az időszakban főleg vonósnégyeseket és vonósötösöket írt. Vonós kvintettjeiben két gordonkát szerepeltetett. Gordonkaversenyei többségét ekkor már megírta.
1787-ben II. Frigyes porosz királynak ajánlotta egyik művét, aki ezért udvarába hívta udvari zeneszerzőnek. Ezt a tisztséget 1797-ig töltötte be. Mivel csak urának komponálhatott, ezért nem lehetett Európa-szerte híres. Élete végéig Madridban maradt, ahol szerényen, csak a művészetért, egyre fokozódó nyomorban élt.
A koncertezéssel – betegsége miatt – fel kellett hagynia, némi jövedelemre darabjainak gitárra való átírásával tudott szert tenni.
Egy utolsó fellángolást Lucien Bonaparte francia követ, Napóleon testvére Madridba érkezése hozott számára, akinek darabokat komponált.
Szerény körülmények között halt meg 1805-ben.
Zenéjét a rokokó korszak gáláns stílusát jellemző kecses, kifinomult dallamosság, könnyed, derűs játékosság hatja át, nélkülözi azonban az érzések mélységét.
20 szimfóniája mellett négy virtuóz gordonkaversenye tette ismertté nevét az utókor számára, nemkülönben finoman árnyalt hangszeres kamarazenéje. Közel száz vonósnégyest és ezt is meghaladó számú vonósötöst, fuvola- és oboa kvintettet illetve zongoraötöst alkotott.” (irodalmiradio.hu)
És íme, itt van a vonósötöseit bemutató sorozat ötödik korongja is.
A műveket az Enrico Casazza olasz hegedűs által 1990-ben alapított La Magnifica Comunità Ensemble zenészei adják elő.

https://zenekucko.com/06594

0

Visits: 43

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

5 × öt =

Password generation