1991 novemberében egy vízben lebegő csecsemőt ábrázoló borítójú album került a Billboard-lista első helyére, és egy csapásra megváltoztatta az egész rockvilágot. Amikor a földkerekség sztárbandája a Guns N’ Roses volt, akik ekkorra – minden zenei tisztaságuk mellett – inkább számítottak rock-cirkuszi társulatnak, hirtelen egy megrögzötten image-mentes, jellegtelen arcokból álló, ám jól megírt dalokat játszó trió került a figyelem középpontjába. A Nirvana és a Nevermind album nyomában pedig már ott nyüzsögtek a többiek is.
A Seattle-hullám egyik vezérhajója a Soundgarden valóban azon kevés zenekar közé tartozik, amelyik soha nem készített gyenge albumot, de ha a banda metalos oldalát nézzük, egyértelműen az 1991-es Badmotorfinger a csúcsművük. Amennyiben viszont az a kérdés, melyik jelenti karrierjük igazi zenei összegzését, csakis az 1994-es Superunknown jöhet szóba.
Amellett persze, hogy Kurt Cobainék újnak tűnő – ám valójában csak elfeledett – hangot képviseltek, nem szabad elfeledkezni róla, hogy a lehető legjobb időben voltak a lehető legjobb helyen. A piac ekkorra teljesen megtelt a futószalagon érkező kaliforniai hard rockerekkel, a közönség megunta az egyforma és felesleges csapatok áradatát, a felszín alatt pedig már régóta értek a változások. 1992 közepére a korábbi korszak nagy sztárjai javarészt eltűntek az MTV képernyőjéről és a rádiókból, a szakma pedig két hívószót hangoztatott. Az egyik a grunge, a másik a Seattle volt, és az északnyugati parti nagyváros további bandái, a Pearl Jam, az Alice In Chains és a Soundgarden is az érdeklődés homlokterébe kerültek.
A Superunknown, mindenképpen iránymódosítást jelentett a korábbi Badmotorfinger albumhoz képest. Muzsikájuk továbbra is egyértelműen a ’70-es évek ősrockjában gyökerezett, a lemez hangzása is a kemény gitárzenék hőskorát idézte, de súlyosságukból némileg alábbadtak. Miközben az 1989-s Louder Than Love-on elsősorban a banda zeppelines oldala domborodott ki, a Badmotorfinger pedig a valaha született egyik legjobb Black Sabbath-ihlette heavy rock album volt, tele ólomsúlyúan görgő, végzetterhes gitártémákkal és torokgyilkos Cornell üvöltésekkel, ezúttal az elmélkedősebb hangulatú, pszichedeliával dúsan átitatott, visszafogottabb dalok kerültek túlsúlyba.
/shockmagazinponthu/
01. Let Me Drown
02. My Wave
03. Fell On Black Days
04. Mailman
05. Superunknown
06. Head Down
07. Black Hole Sun
08. Spoonman
09. Limo Wreck
10. The Day I Tried To Live
11. Kickstand
12. Fresh Tendrils
13. 4th Of July
14. Half
15. Like Suicide
16. She Likes Surprises
zenészek:
Chris Cornell – ének, gitár
Kim Thayil – gitár
Ben Shepherd – basszusgitár
Matt Cameron – dobok
producer: Michael Beinhorn & Soundgarden
Találatok: 93
Publication author
/Vásáry Tamás/
