
A hetvenes évek végére – hasonlóan a barátaimhoz (és még milliókhoz a világban) – engem is meglegyintett a lázadás szele, ami akkor Magyarországon tizenévesként leginkább a másképp viselkedésben jelentkezett (szűk farmer, ‘szimat szatyor’, alföldi papucs, télen csizma + bőrkabát) zenében pedig a punk. Persze szerettem én a Sex Pistols-t a Ramones-t a Clash-t az Exploited-et a Dead Kennedys-t, de igazán rajongani a Stranglers-ért tudtam.
Érdekes módon ezt a korszakot is ‘konszolidáltabban’ éltem meg, mint a legtöbb haverom. Szerettem a sört, de ha nem volt pénzem nem kéregettem az utcán egy ‘bélást’, inkább nem ittam. Ha nem tudtam, hogy hol fogom letenni a fejem a Balatonon, akkor inkább nem mentem. Szerettem a P. Mobil-t, de a Mini jobban bejött. És hát a Stranglers (szerintem) összehasonlíthatatlan a Sex Pistols-al.
A Stranglers 1974 alakult Angliában és tipikus kocsmai bandaként kezdte. Első lemezüket 1977-ben Dead on Arrival néven akarták megjelentetni, ebből lett aztán az ellenség megtévesztése miatt The Stranglers IV, amit ma csak úgy ismerünk mint Rattus Norvegicus. A lemez bombasiker lett: több mint 30 hetet volt a brit listákon és ezen közben az igen előkelő 4. helyig verekedte magát és persze az eladások tekintetében is szépen hozott, mivel platina lemez lett. Mind ezek mellett a Rattus Norvegicus 376. helyen megtalálható az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz válogatáson.
A banda azon kevesek egyike, akik a mai napig aktívak annak ellenére, hogy Dave Greenfield billentyűs, aki már ezen a lemezen is játszott 2020. május 3-án COVID fertőzés következtében meghalt.
Személyes véleményem szerint Rattus Norvegicus – ellentétben azzal, amit sokan állítanak – nem a legjobb lemezük, de biztosan bent van a legjobb ötben. Ezzel csak arra ösztökélnélek benneteket, hogy ne álljatok le itt, szépen vegyétek sorra a több siker történetet is, még ha azok nem is kerültek olyan illusztris környezetbe, mint a Vándor Patkány. És ezzel magamat is sikerült egy igazán nehéz helyzetbe navigálnom, ugyanis a Stranglers egyáltalán nem “csak” punk zenekar. A klasszikus értelemben biztosan nem. Nagyon sokféle hangzásban alkotnak, ezen a lemez is található egy igazi, hamisítatlan blues. Tehát a kérdés: mit igyunk Stranglers hallgatáshoz? Sokat törtem a fejem és lehet, hogy van jobb megoldása is ennek a problémának (szívesen meghallgatom bárki véleményét és még vitatkozni is hajlandó vagyok), de egy pohárka jó Kadarka biztosan segít. Nem tolakszik, engedi érvényesülni a zenét, de ha az ellaposodik, akkor finom fűszereivel felrázhat. Próbáljátok ki!
A lemez amit ma hoztam nem az eredeti kiadás. Azon csak 9 szám volt, ezen viszont megtalálható 3 bónus szám is, köztük egy nagy Stranglers sláger a Go Buddy Go.
A kiadvány zenei anyaga:
01 – Sometimes
02 – Goodbye Toulouse
03 – London Lady
04 – Princess of the Streets
05 – Hanging Around
06 – Peaches
07 – (Get A) Grip (On Yourself)
08 – Ugly
09 – Down in the Sewer
10 – Choosey Susie
11 – Go Buddy Go
12 – Peasant in the Big Shitty (live)
Az előadók:
Hugh Cornwell – guitar, vocals
Jean-Jacques Burnel – bass guitars, vocals
Dave Greenfield – keyboards
Jet Black – drums and percussion
Eric Clarke – tenor sax
Kellemes zenehallgatást!
https://justpaste.it/6zomj
Találatok: 52
Egyik kedvenc filmem A Blöff. Ezt a dalt, (ami egy Dave Brubeck feldogozás) ott hallottam először, én igy ismertem meg a zenekart. A Fojtogatók több 3 akkordnál ők tudnak zenélni.
https://youtu.be/z-GUjA67mdc
az eredeti:
https://youtu.be/2Qs1J612nZs
Ma is tanultam valamit! Szeretem Dave Brubeck-et, van is pár lemezem tőle, de azt nem tudtam, hogy a Golden Brown (is) az ő száma.
Valaki le tudta ezt tölteni?
Mi a gond Feriba? dali300 is jelzett egy problémát. Neki egy olyan oldal jött be, ami valami marhaságot akart letölteni. Annak oka az volt, hogy a “http://usheethe.com/R1Zf” letöltő linkről a másolás közben lemaradt az “f” bötű és a csillagok együttállása miatt az “f” nélküli url is értelmezhető a virtuális térben.
Ha Neked valami más problémád volna kérlek jelezd!
Tisztelt Mester!
Az a gond, hogy ki kell kapcsolni az összes reklám blokkolót, majd a következő lépésnél jön egy gyanús oldal – https://www65.freddyoctavio.pro , ami nem enged tovább, és “erőszakoskodik” az engedélyezett értesítésekért. Természetesen semmi gyanúsat nem szeretnék a gépre és ettől bukik meg a mutatvány, mert nem lehet e nélkül a linkre jutni.
Helló weawerchuby! Én most megpróbáltam letölteni az androidos telefonomra, s az ön által/általad említett oldalon tapasztaltam ezt a jelenséget, de nem engedélyeztem, és így a negyedik – ötödik próbálkozás után sikerült. De általában ez szokott lenni, ha telefonon kiváncsiskodok.
Alapesetben linuxot használok, ott nem kell félni annyira, mert máshogy értelmezi a jogosultságokat mint a Windows.
Minden anyagom közzététele előtt leellenőrzöm, hogy a linkek működnek-e, így volt ez most is, sőt dali300 és Feriba jelzése után újra ellenőriztem. Jelentem itt minden kerek.
Azt azért megjegyzem, hogy az asztalon én is Linux-ot használok viszont telefon ügyben nincs tapasztalatom, mivel azt leginkább könyv olvasásra és néha telefonálásra használom.