Chris Potter Underground Orchestra – Imaginary Cities (2015) ECM Records

Chris Potter

Chris Potter (szaxofon) kétségtelenül eddigi legnagyobb lélegzetvételű, önálló munkáját jelentette meg, rögtön az év első hónapjában az ECM lemezkiadó, Magyarországon a Hangvető Kft. forgalmazásában.

Már több mint egy éve, 2013 decemberében készült a felvétel és 2014 októberében került keverésre a hanganyag, amelynek azért kellett ennyit a fiókban várnia, mert Potter egy egész éves turnét vállalt Pat Metheny új csapatával (Pat Metheny Unity Group), amelynek Potter már három éve stabil tagja.
A több mint 150 közös koncert után feltehetően Potter már alig várta, hogy közönsége megismerhesse a formákban és szólamokban roppant gazdag mestermunkáját, hiszen máris turnézik az anyaggal.
Metheny-vel szemben Potter nem robotzenekart építtetett magának, hanem az Underground Quartet-jét bővítette szeptettre, amelyet még egy vonósnégyessel is kiegészített.
Az eredmény lehengerlő.
Az album központi része a négy tételből álló „Imagnary Cities”, amelynek szerkezetét a klasszikus hangszerek ellenére sem érdemes barokk szvitekhez hasonlítani, mert szerkezetileg és tartalmilag annyira eltérnek egymástól.” (Németh Attila, e-kultura.hu)

A felvételek:
1. Lament
2. Imaginary Cities 1 – Compassion
3. Imaginary Cities 2 – Dualities
4. Imaginary Cities 3 – Disintegration
5. Imaginary Cities 4 – Rebuilding
6. Firefly
7. Shadow Self
8. Sky

A zenészek:
Chris Potter – tenor és szoprán szaxofon, basszus klarinét
Adam Rogers – gitár
Craig Taborn – zongora
Steve Nelson – vibrafon, marimba
Fima Ephron – basszus gitár
Scott Colley – nagybőgő
Nate Smith – dobok
Mark Feldman – hegedű
Joyce Hammann– hegedű
Lois Martin – brácsa
Dave Eggar – cselló

A 2015. Augusztus 22-i bejegyzés frissítése

https://zenekucko.com/06181

0

Visits: 49

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

9 + 7 =

Password generation